ápr 4, 2021
7 Views
0 0

It Takes Two: Végre egy videójáték, amit a csajoddal is játszhatsz

Written by

Már egy éve annak, hogy éttermek, koncertek és kocsmák alkalmi látogatása helyett mindannyian kénytelenek vagyunk otthon ülni a családunkkal vagy a párunkkal, rosszabb esetben egyedül. Amíg tavaly márciusban sokan megpróbálták kihasználni a bezártság adta lehetőségeket – például az ország összes kiskereskedelmi forgalomban kapható élesztőjét lerabolva vágtak kenyérsütésbe -, addig mára lassulni látszik a kezdeti lendület. Nagy a baj, ha már kimaxoltátok a Netflix teljes kínálatát, és megtanultatok valamilyen hangszeren játszani YouTube tutorialokból, hiszen új impulzusok hiányában sokszor már beszélgetni sincs miről, és könnyen azt vehetjük észre, hogy a velünk egy háztartásban élőkkel nem együtt, hanem csak egymás mellett létezünk.

Természetesen senki nem akar ebbe a csapdába esni, ezért vagy egy közös új, otthon is űzhető hobbiba kezdenek, vagy az egyik fél számára kedves időtöltést próbálják kiterjeszteni a közösségükre, több-kevesebb sikerrel. Így jártunk mi is, amikor tavaly megpróbáltam bevonni a barátnőmet az online multiplayer játékok világába. Kezdésként magasra tettük a lécet: ha már amúgy is ingyenes a Call of Duty: Warzone, miért ne nyomhatnánk együtt, arra azonban nem gondoltam, hogy míg én évtizedek alatt, szinte már az anyatejjel együtt szívtam magamba az FPS lövöldözős játékok minden apró trükkjét, másoknak a WASD billentyűkkel mozgás és vele párhuzamosan az egérrel forgás nincs az alapkészségeik között. Kicsit engedtem ezután az olyan könnyedebb, bár továbbra is kompetitív játékok irányába, mint a Fall Guys, de az hosszú távon azért elég idegőrlő tud lenni. Azonban épp, amikor már kezdtük volna feladni, váratlanul egy új versenyző bukkant fel a színen.

Drágám, a kölykök összementek

Március 26-án jelent meg az It Takes Two, a svéd Hazelight Studios legújabb platformer-kalandjátéka. Történetünk két főhőse egy házaspár, Cody és May, akik súlyos kapcsolati válságon mennek keresztül. Ennek a válságnak a legnagyobb vesztese a kislányuk, Rose, aki nem akar beletörődni a szülei a válásába. Egy bizonyos Dr. Hakim párterápiás könyve segítségével, nos… átváltoztatja őket játékfigurákká, Codyból agyagbaba lesz, Mayből pedig egy fabábu.

Mint minden normális ember, természetesen ők is teljes mental breakdown keretében fogadják, hogy az addig jól megszokott testük egy 10 centis gyerekjátékká transzformálódott. Idejük sincs felocsúdni, amikor megjelenik előttük az imént említett Dr. Hakim, aki nem mellesleg egy beszélő könyv, és közli velük: semmi baj, könnyedén visszanyerhetik az emberi formájukat, csupán az évek alatt megromlott házasságukat kell helyrehozniuk.

Fotó: Hazelight Studios

Talán már nem újdonság, hogy sok videójáték mélyebb témákhoz is hozzá mer nyúlni. Azonban sok más, narratíva-központú címnél láthatjuk azt, hogy a sztori a játékélmény rovására megy: lehet bármilyen drámai egy történet, ha közben csak sétálgatni meg nézelődni lehet, akkor azt a történetet talán jobb lett volna filmben elkészíteni. Nincs ez így viszont az It Takes Two esetében – a jópofa és megható mese mellé olyan különleges és izgalmas játékmechanika társul, amilyet ritkán látni a multiplayer játékok piacán.

Kettőn áll a vásár

A játék egy színes varázsvilágba kalauzol bennünket, melynek minden pályája markánsan különbözik az előzőtől. Harcolhatunk mókusok és darazsak ellen egy terebélyes fa belsejében, ugrálhatunk a gyerekszobában párnákból berendezett útvesztőben, de még egy hógömb belsejében is fogunk korcsolyázni kalandos utunk során.

Fotó: Hazelight Studios

Ma már talán ritkaságnak számít ez a megoldás, de az It Takes Two készítői úgy tervezték meg a játékot, hogy a két szereplő osztott képernyőn látja a történéseket. Játszhatunk egy gépen ketten, vagy két távoli gépen, de muszáj látnunk, mit csinál a másik, ugyanis akárcsak a párkapcsolatokban, a játékban is úgy juthatunk előre, ha folyamatos kommunikációval, csapatmunkában küzdjük le az előttünk álló nehézségeket. Nem csak szimbolikus jelentése van annak, hogy teljesen egymásra van utalva a két játékos, szinte az összes feladatot úgy találták ki, hogy a párunkkal szoros együttműködésben lehessen csak megoldani. De annyira szorosban, hogy végig egyeztetni kell, ki, mikor, mit fog csinálni, vissza kell előtte számolni, és közben vadul mutogatni a képernyőn, remélve, hogy ugyanarra gondoltunk. A sok próbálkozást pedig jól kiegészíti az, hogy Cody és May, a válófélben lévő házasok, folyamatosan egymás vérét szívják, ha valami nem a tervek szerint alakul.

Fotó: Hazelight Studios

A játékban mindenféle logikai-ügyességi akadály áll előttünk, melyek a legjobb Portal 2-s időkre emlékeztetnek. Ráadásul zavarba ejtően változatosak és ritkán ismétlik önmagukat, szóval mire igazán belejönnénk és megértenénk egy feladványfajtát, jön egy újabb, amelyben elölről kezdhetjük a tanulási fázist.

Fotó: Hazelight Studios

Amikor nem kirakósokon kell törnünk a fejünket, a játék viszonylag klasszikus platformerként viselkedik, vagyis ugrálhatunk és csúszkálhatunk, úszkálhatunk és repkedhetünk, amerre éppen a sztori kanyarodik. Kedves főhajtás a régi klasszikus játékok előtt, amikor pár percre egy másik műfajt idézünk meg, és éppen úgy tudjuk irányítani a karaktereket, mintha a Sonicban, a Street Fighterben, vagy a World of Warcraftban lennénk. Ne tévesszen meg azonban az aranyos külső, hiába irányítunk cuki játékfigurákat egy szívmelengető szerelmi történeten keresztül – ez a játék sokszor kifejezetten nehéz. Vannak részek, melyeket az ideg-összeroppanás határán próbáltunk újra és újra sokadjára, némelyik bossfighttól pedig minden bizonnyal PTSD-m lett. Sokáig fogjuk emlegetni a harcot a gonosz szerszámosládával, ami folyamatosan próbál lelökni minket, miközben fúrókkal és körfűrészekkel hadonászik előttünk. Ja, és még megállás nélkül bombáz szögekkel is.

Mindezek ellenére is inkább élvezetes és kihívást jelentő a nehézség, a sok stressz után pedig van alkalmunk megpihenni, gyönyörködhetünk a részletes pályadizájnban, és találhatunk olyan minigame-eket, amelyekben végre nem egymás mellett, hanem egymás ellen is versenghetünk.

Fotó: Hazelight Studios

Az It Takes Two egy kiemelkedően üde színfolt a sokszor csak lövöldözésre koncentráló kalandjátékok között. Egyedi és változatos játékmenete, abszurd humorral fűszerezett love storyja számos szórakoztató pillanatot okozhat ezekben a nehéz, otthonmaradós időkben. Ráadásul ha két külön gépen, egymástól távol játszanánk vele, elég egyszer megvenni a játékot, a másik fél egy meghívóval ingyen játszhat.

A játék elérhető PC, PlayStation és Xbox platformokon.

444.hu/2021/04/04/it-takes-two-vegre-egy-videojatek-amit-a-csajoddal-is-jatszhatsz

Komment írása

Article Categories:
444
banner

Vélemény, hozzászólás?