Sze 22, 2020
12 Views
0 0

Isten büntetése-e a koronavírus? – A biblikus válaszol

Written by

„Az Úr egy férget rendelt…” (Jón 3,7)

Azt a kérdést szegezték nekem, vajon Isten büntetése-e a koronavírus és a nyomában kialakult helyzet. És: mit mond erről a Biblia?

A Biblia persze nem beszél koronavírusról, büntetésről azonban igen.

Néhány bibliai igazságot és történetet felidézve tehát kereshetünk olyan analógiát, amely ebben a furcsa, kihívást jelentő helyzetben is segít megvallani a hitünket.

Először ugyanis ezt a pontot szeretném tisztázni: a cél még egy ilyen látszólag világosan megfogalmazott kérdésre válaszolva sem lehet más, mint egyfajta hitvallás. Megvallani, és ezzel meg is erősíteni hitemet, hitünket Jézus Krisztus Istenében, az Atyák Istenében, aki mindent jónak teremtett, és aki az embert saját örök életében való részvételre hívta. Az Istenről szóló bibliai beszédmód nem ritkán a himnuszok nyelve, a dicséreté és dicsőítésé. Úgy dicsérjük Istent, úgy közeledünk hozzá, hogy beszélünk róla. Különösen a zsoltárok nyelvezetében gyakran tapasztaljuk, hogy az imádkozó közösség tagjai egymáshoz kiáltoznak Istenről, s így tapasztalják és vallják meg az ő személyes jelenlétét. Istenről szóló hitvallásaink jelentős része is a dicsőítő beszéd műfajához tartozik.

Kimondani, hogy Isten milyen, illetve mit tesz vagy mit nem tesz, valójában meghívás arra, hogy elmerüljünk létének és tetteinek csodálatában.

A vírushelyzetre vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy most is szeretném megvallani Istent, aki jelen van ebben a világban. Akinek tudta nélkül hajszálunk se görbül (vö. Mt 10,30). Akinek jóságára (vö. Mk 10,18) alkotásainak jóságából is következtethetünk (vö. Ter 1,4.10.18.21.25.31). Aki a földi élet után is új és beteljesedett közösségre hív.

Keresem a jeleit, hogyan van jelen ebben a helyzetben, ebben a mostani adottságban, és hogyan kormányozza a világot, benne a képére és hasonlatosságára teremtett embert most is a beteljesedés felé,

a felé az állapot felé, amelyben majd „Isten lesz minden mindenben” (1Kor 15,28). Mert Isten őrzi és akarja az ő teremtményei szabadságát és autonómiáját, s közben létüket és lényüket tiszteletben tartva egyre teljesebben beavatja őket saját gazdagságába, saját jelenlétébe.

A „büntetés” bibliai szemléletével kapcsolatban két tény tűnik fel mindjárt. Az első, hogy

a szó szoros értelmében vett büntetés leggyakrabban mint jogi, emberi kategória merül fel.

Törvénykönyvek szabályozzák a konkrét tettekre kiszabandó büntetéseket, sőt néha még ezek végrehajtásának körülményeit is. Mindez – a Bibliában természetesen Isten tekintélyére támaszkodva – emberi jogrendet alkot, emberek együttélését szabályozza (vö. Kiv 21–23; MTörv 12–26; Lev 17–26). A kinyilatkoztatás történetében a zsidó nép volt Isten első partnere, amely törvénykönyvekben rögzítette együttélésének szabályait. Isten tekintélye mutatkozik meg a törvényben, s egyben az ő jósága abban, hogy népének az élet útját mutatja parancsai és rendelkezései által (vö. MTörv 4,1–8). 

A második, hogy Isten tettei ugyan néha konkrét emberi tettekre válaszolnak, de jellemzőbb és általánosabb, hogy

az ő beavatkozása titokzatos és végleges.

Inkább az idők végéhez és beteljesedéséhez tartozik, mint a történelem egyik vagy másik pillanatához. Ami a konkrét beavatkozást illeti, a bibliai szöveg ki sem mondja világosan, de sejteti, hogy például Ananiás és Szafira, akik eltitkolják vagyonukat, mintegy „istenítélet” nyomán halnak meg, az igazsággal szembesülve (ApCsel 5,1–11). Valamivel később szintén az Apostolok cselekedeteiben Heródes Agrippáról olvassuk, hogy „lesújtott rá az Isten angyala, mert nem hárította Istenre a tiszteletet”, és gyalázatos körülmények között meghalt (ApCsel 12,23).

A közvetlen beavatkozásnak ezek a pillanatai – sok mással együtt – mégis nyilvánvaló teológiai célt szolgálnak. Az embernek el kell ismernie Isten igazságát, jelenlétét, hatalmát.

Istenhez azonban nem is annyira a „büntetés” illik, mint inkább az „ítélet”.

A büntetés a nyilvánvaló jó vagy rossz egyértelmű következménye. Az ítélet ezzel szemben kinyilvánítja azt, ami még csak homályosan látszik. A fenyegető szavak, amelyeket gyakran prófétáktól hallunk, megtérésre, Istenbe vetett bizalomra hívnak.

Az ítélet helyreállít, kiegyenlít és nyilvánvalóvá tesz. A világ, a valóság titokzatos. Nem értjük egészen. Az embert néha cserben hagyja rossz vagy bűnös tettei miatt elhomályosult értelme. Mégsem véletlen, hogy a Biblia nagy egészét tekintve olyan rajzolatot látunk, ahol a kezdet nagyon világos – Isten szétválasztja a szárazföldet és a tengert, az éjszakát és a nappalt, a jót és a rosszat –, s ahol a befejezés bizonyos értelemben a titokban való újjászületés, az élet és a halál elválasztása, a jó győzelme a rossz felett, hogy újra csak jóság lehessen: ezt látjuk, ha a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig lapozunk. A végső ítélet, amelyről itt szó van, az egész világegyetemet és benne egész népeket érint. Elsősorban nem az egyén sorsával és küzdelmeivel törődik. Egy olyan világszemléleten alapul, amelyben nagy kollektívumok állnak szemben az önmagát és igazságát végleg feltáró Istennel.

Nemrég Rowan Williams anglikán teológus beszélt arról, hogy mást jelent, ha „csapásról” beszélünk, és mást, ha szekuláris-tudományos módon pandémiát emlegetünk. Előbbivel ősi vallásos képzetek, a felelősnek tartott személyek kizárásának, sőt a mások által felvállalható engesztelésnek képzetei is mindjárt összefonódnak. A bibliai elbeszélések közül mindenkinek ismerős az egyiptomi tíz csapás (vö. Kiv 7–11), esetleg az emberek keze helyett Isten csapását választó Dávid (2Sám 24). Jézus egyszer tagadja, hogy bűnök büntetése egy beteg ember állapota (vö. Jn 9,1–3), de intő jelet lát a bajban, szerencsétlenségben (vö. Lk 13,1–5). Pál apostol pedig újra visszatér a régi sémához: egyesek bizonyára azért betegek köztetek, írja a korintusiaknak, mert vétettek az Eucharisztia ellen (vö. 1Kor 11,30).

Az Újszövetség világában azonban úgy tűnik, ezek az esetek ritkábbak.

Isten titokzatos és hatalmas, jelenlétének legnyilvánvalóbb formája pedig a Názáreti Jézus gyógyító, tanító, megtérést és szeretetet hirdető jelenléte, illetve tanítványainak küldetése.

A titok majd itt is az idők végén nyilvánul ki teljesen, akkor ítéletként is, Jézus második eljövetelében: hisszük és hiszem, hogy eljön „ítélni élőket és holtakat” (vö. Mt 25,31–46; 2Tim 4,8; Róm 12,19).

Mivel a bibliai szövegek értelmezése ma nagyrészt analógián, hasonlóságon alapul, még egy kiváló lehetőséget kínálnak, hogy Isten esetleges büntetéséről, illetve a vírus valóságáról valamilyen ismeretet szerezzünk. Eldönthetjük például, hogy képzeletben melyik bibliai szereplővel beszélgetnénk a vírus valóságáról, arról, hogyan látja ez a szereplő ezt a vírustól sújtott világot. Ha a bibliai szövegek nagy irányához hűségesek akarunk lenni, előbb a szenvedőket érdemes kérdeznünk, a szabadulásra várókat, a kisemmizetteket. Például Jóbot: vajon szerinte Isten büntetése a betegség? Vagy

Jézust, a fájdalmak férfiját: vajon őt „Istentől megvertnek” kell tekintenünk, mert elveszítette épségét?

Vagy érdeklődjünk Jónás prófétánál, mit gondol Ninivéről, a bűnös városról, amelyet Isten megkímélt, és mit gondol arról a kis féregről, amelyet azért küldött, hogy a számára olyan kedves árnyas bokrot elsorvassza. Bizony, Jónás története megragad. Olyan prófétáról, olyan vallásos emberről szól, akinek nem volt elég egyetlen lecke, akinek nemcsak egyszer kellett újragondolnia, újrakezdenie az életét. Előbb a cethal, aztán a hosszas igehirdetés, végül a lecke, amelyet az a kicsike féreg okozott… Jónás várta az ítéletet és a büntetést, ám kínlódva, küszködve, kényelmét és elképzeléseit feladva, végül ő is Isten irgalmát ismerte meg mélyebben.

„Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent” – mondja Jézus (Mt 5,8). Talán ebből fakad ez a másik, manapság szintén ismerős buzdítás: „A tiszta szív mindenben meglátja Istent.”

Jó lenne így élni: mindent úgy látni, ahogy Isten látja, s közben szinte ennek tükörképeként mindjárt felfedezni Isten sajátos jelenlétét mindenben és mindenkiben.

Lehet, egyeseknek úgy tűnik, hogy ő büntet a vírus által is. Nekem úgy tűnik, inkább jelet ad: újra összezavarja biztonságos életünket, és arra hív, hogy ismerjük fel és utánozzuk gondoskodását, amellyel teremtményeit végső céljuk, beteljesedésük felé segíti.

Martos Levente Balázs: Szelíd fény – Elmélkedések az A, B és C év vasárnapi evangéliumairól című könyve megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8.; nyitvatartás: hétfő, kedd, csütörtök, péntek 9–17 óráig; szerdán 10–18 óráig) vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

magyarkurir.hu/hirek/isten-buntetese-e-koronavirus-biblikus-valaszol

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
magyarkurir · News
banner

Vélemény, hozzászólás?