jún 4, 2021
19 Views
0 0

Informátor: Gyurcsány bábszínházában előre ki lettek osztva a szerepek

Written by

Magyarország az egyetlen az unióban, ahol nem vakcinahiány van, hanem vakcinabőség, több oltóanyagunk van, mint amennyien jelentkeznek oltásra – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádióban.
A miniszterelnök bejelentette: Magyarország hamarosan átáll a tömeges oltásról készenléti oltási rendszerre.
269 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 805 571-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 26 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 818-ra emelkedett.
Már 5 millió 238 ezer embert beoltottak, közülük 3 millió 814 ezren már a második dózist is megkapták.
Az oltásoknak köszönhetően sikerült letörni a koronavírus-járvány harmadik hullámát, azonban az éberség nem múlik el, továbbra is figyelemmel kísérik a hazai és a nemzetközi járványügyi helyzetet, a vírus különböző variánsait – mondta Galgóczi Ágnes.
A védelmi intézkedések feloldása a lakosság együttműködésének köszönhető – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.
A külhoni, még oltásra váró magyarok és a Magyarországon élő külföldiek is regisztrálhatnak a koronavírus elleni oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon – jelentette be György István államtitkár.
Az egyetemek megrendezhetik a diplomaátadókat – közölte Schanda Tamás, az ITM stratégiai és parlamenti államtitkára.
Országszerte és a határokon túl is megemlékezéseket tartott a magyarság a nemzeti összetartozás napján, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés aláírásának 101. évfordulóján.
A magyar nemzet megmaradt, azok, akiket elszakítottak tőlünk fizikai valójukban, lélekben mindig is velünk maradtak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Tragédia történt 101 évvel ezelőtt, de túléltük és a magyar nemzet köszöni szépen jól van, újra erős és sikeres – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke Magyarország élőben című műsorunkban.
Kövér László szerint a ritkaság számba megy a világtörténelemben, hogy egy megnyomorítani próbált nemzet 101 év után jól van, túlélt több birodalmat, amelyik megszállta, kizsigerelte.
Az elmúlt százegy év Magyarország számára történelme legnehezebb korszaka volt, ebben a százegy évben szembesülnie kellett azzal, hogy az ország területének kétharmadát, a magyar lakosság egyharmadát vesztette el – mondta Gulyás Gergely.
A nemzeti összetartozás napjának üzenete egyértelmű: bárhol is éljenek magyarok a világban, Magyarországnak minden magyar fontos, ahová bármikor hazatérhetnek – közölte Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője.
Egy népnek, amely kellő öntudattal és tenni akarással rendelkezik, sem határmódosítások, sem pedig nagyhatalmi érdekek nem tudják elvenni a jövőjét – mondta Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője.
Ma ugyanazért kell küzdenünk, mint elődeinknek az elmúlt száz évben, vagyis a haza megvédéséért – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, amikor a nemzeti összetartozás napján felavatta az Összetartozás házát Csepelen.
Bár többször próbálták elvenni a magyarok hazáját, magyarságát, ők ezt sosem engedték és mindig felálltak a bajból – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője.
Az újranyitás elkezdődött Magyarországon az átoltottság növekedésével, idén áprilisban nőtt a kiskereskedelmi forgalom, az emberek elkezdték elkölteni a megtakarításaikat – mondta Cseresnyés Péter államtitkár.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,81 százalékos emelkedéssel, 48 282,14 ponton, új történelmi csúcson zárt.
Több mint 5,5 milliárd forint értékben kezdődnek egészségipari beruházások 4 milliárd forintot meghaladó kormányzati támogatással – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
Száznegyvenkilenc pályázat támogatásával több mint kétmilliárd forint érkezett Tolna megyébe a Magyar falu programban – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Tiszteletben tartja az igazságügyi miniszterek tanácsa, hogy vannak országok, amelyek nem akarnak élni az európai ügyészséghez való csatlakozás lehetőségével – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter Magyarország élőben extra című műsorunkban.
Varga Judit közölte: teljesen legitim az unióban, hogy egyes országoknak olyan alkotmányos berendezkedése van, ami kizárja a csatlakozást, és ez ellen a szakmának sincs kifogása.
Engedélyezte a brit gyógyszerfelügyelet a 12-15 éves korosztály beoltását a Pfizer és a BioNTech vállalatok által a koronavírus ellen közösen kifejlesztett vakcinával.
A világon 172 millió ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3,7 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.
Az Olaszországba való beutazáshoz negatív eredményű PCR vagy antigén gyorsteszt szükséges a magyar állampolgárok számára, valamint regisztrálniuk kell magukat – közölte a római konzulátus.
Ukrajnában a korábbi napokhoz hasonló mértékben, kevesebb mint 2300 új beteggel nőtt a koronavírusos fertőzöttek száma, a járvány terjedése továbbra is stagnálást mutat.
Megkezdődik a koronavírus elleni Szputnyik V orosz oltóanyag gyártása Szerbiában.
Szerbia és Magyarország a legsikeresebb gazdasági és egészségügyi válaszokat adta a koronavírus-járványra, és ennek köszönhetően a két ország gazdasága is erős tudott maradni – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban.
Irán elfogadhatatlannak nevezte, hogy felfüggesztették szavazati jogát az ENSZ Közgyűlésében.
Joe Biden amerikai elnök rendeletében büntetőintézkedéseket hozott 59 kínai vállalat ellen, amelyeknek kötődnek a kínai védelmi és megfigyelési technológiákat fejlesztő ágazathoz.
A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet 17 alkalommal talált bizonyítékot arra, hogy a szíriai rezsim vegyi fegyvert vetett be politikai ellenfeleivel szemben – jelentette ki a szervezet főigazgatója.
Az Afganisztánban állomásozó külföldi csapatok rendezett kivonását szorgalmazta Kína, Pakisztán és Afganisztán, miután a három ország külügyminiszterei videokapcsolaton keresztül egyeztettek.
Az államcsínnyel megbuktatott és illegalitásba vonult képviselők alkotta ellenzéki árnyékkormány felszólította a junta elleni harcra a muzulmán rohingjákat, állampolgárságot ígérve az üldözött kisebbség tagjainak az új demokratikus Mianmarban.
A pakisztáni főváros, Iszlámábád egyik lakónegyedében lőttek agyon tálib fegyveresek két járőröző rendőrt, az eset felerősítette azokat a félelmeket, amelyek szerint a szélsőségesek megvethették a lábukat az ország egyik legbiztonságosabb városában.
Aknarobbanásban életét vesztette két újságíró és egy helyi tisztségviselő az Örményországgal és Hegyi-Karabahhal határos, azerbajdzsáni Kelbadzsar régióban.
Befejeződtek az Északi Áramlat-2 gázvezetékpár első vezetékének csőfektetési munkálatai – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Felfegyverkezett migránsok támadtak a francia rendőrökre Calais-ban. 32 rendőr megsérült, miután az illegális bevándorlók megpróbáltak betörni a kikötő területére, hogy onnan valamilyen járművel az Egyesült Királyságba jussanak.
Tűz ütött ki fiatalkorúak börtönében Kairóban, hat gyerek meghalt, és kéttucatnyian megsérültek.
Robbanás történt a közép-szerbiai Cacak lőszergyárában, a helyszíni jelentések szerint senki nem sérült meg.
Több mint egy tonna kokaint találtak a dél-olaszországi Gioia Tauro kikötőjében egy banánszállítmányba rejtve.
Tagadja a bűncselekményt az a 21 éves magát iszlamistának valló férfi, akinek a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását – mondta a gyanúsított ügyvédje Magyarország élőben extra című műsorunkban.
Jován László közölte: védence a számítástechnikai eszközök és az abból származó adatok valódiságát nem vitatja.
Tagadta bűnösségét Donáth László lelkész, volt szocialista országgyűlési képviselő, akit könnyű testi sértéssel, és szemérem-sértéssel vádolnak.
Jogerősen kilenc-kilenc év szabadságvesztésre ítéltek három szerb kábítószer-kereskedőt Pécsen, amiért jelentős mennyiségű heroint hoztak Magyarországra 2019 márciusában.
Összeütközött egy kamion és egy kisbusz a 4-es főúton Szolnoknál, hárman meghaltak és tizenhárman megsérültek.
Egy II. világháborús bomba hatástalanítását végzik a szakemberek vasárnap délelőtt, ezért jelenős korlátozásra kell készülni a Lánchíd környékén, amely aBKK járatait is érinti – közölte a közlekedési vállalat.
Hétfőn megkezdődik a tényleges, hónapokig tartó építkezés az Idősebb Antall József rakparton, ezért az Eötvös tértől a Margit hídig tartó útszakaszt vasárnap 23 órától lezárják a közúti forgalom elől – közölte a BKK.
A Csipes Tamara, Medveczky Erika kajak kettes aranyérmet szerzett 1000 méteren a poznani kajak-kenu Európa-bajnokságon.
A Noé Bálint, Gál Péter, Kulifai Tamás, Dombvári Bence összeállítású kajak négyes ezüstérmet szerzett 1000 méteren a kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Kopasz Bálint aranyérmet szerzett kajak egyes 500 méteren, Balla Virág ezüstérmet nyert kenu egyes 500 méteren a kajak-kenu Európa-bajnokságon.
Távozott Szerhij Rebrov vezetőedző a bajnok Ferencváros labdarúgócsapatától.
Az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese a jövőben a Vasas vívószakosztályának társelnökeként dolgozik.
Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője autózta a leggyorsabb köridőt a Forma-1-es Azeri Nagydíj második szabadedzésén.

hirtv.hu/informator/informator-gyurcsany-babszinhazaban-elore-ki-lettek-osztva-a-szerepek-2522796?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?