nov 21, 2020
6 Views
0 0

Indul az online Madách Színház

Written by

A járvány első szakaszának idején fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy nem hagyjuk magára a közönségünket, és biztonságos online formában is tartani fogjuk a kapcsolatot

– tájékoztatta az MTI-t a Madách Színház.

Mint írják, megszületett két produkciójuk művészházaspárok előadásában, a saját lakásukból közvetítve. A sikert látva úgy döntöttek, hogy ősszel új formában folytatják: színházi körülmények között, új, független, saját platformon. Nyáron új weboldalt készítettek, amely alkalmas az online előadások közvetítésére és a jegyértékesítésre is, valamint a Madách Stúdiót felszerelték minden szükséges eszközzel, amely lehetővé teszi, hogy előadásaikat a lehető legmagasabb minőségben játsszák és juttassák el a nézők otthonába.

Az online színház szombaton Carol Rocamora darabjával, az Örökké fogd a kezem! című előadással indul,

amely Anton Pavlovics Csehov író és Olga Knyipper színésznő szerelmének és házasságának története. A darabot Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter előadásában, Szirtes Tamás rendezésében láthatja a közönség.

A közleményben a rendezőt, a színház igazgatóját idézik, aki kiemelte: hogy a színház képes folyamatosan változni, megújulni, és hogy a kényszerben is megtalálja a lehetőséget, bizonyíték a színház életképességére. Rudolf Péter kiemelte: a Madách Színház kezdte idén nyáron ezzel az előadással a streamelést, ma pedig már az egész színházi világ ezzel az eszközzel él.

Ennek köszönhetően élőben nézhette az Egyesült Államokban az írónő, és fantasztikus, hogy ez a modern eszköz, a stream milyen plusz találkozási pontokat teremt

 – fogalmazott. Nagy-Kálózy Eszter elmondta, hogy nagyon megszerették a darabot. Az elmúlt hónapokban tovább értek bennük a szerepek, és remélik, hogy színházi körülmények között még jobb lesz az előadás.

index.hu/kultur/2020/11/21/madach_szinhaz_szinpadon_online/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Kultúr
banner

Vélemény, hozzászólás?