ápr 26, 2021
15 Views
0 0

Ilyen volt az Oscar-gála a koronavírus idején: átaludta a díjátadót a történelmet író Anthony Hopkins

Written by

Az utolsó díjak átadása előtt levetített, a tavalyi gála óta elhunyt filmesekről megemlékező kisfilm végén például maga Boseman portréja jelent meg, méghozzá hosszasan kitartva, ezzel is azt sugallva, hogy ő kaphatja a rangos elismerést.

(A legfrissebb hírek itt)

Sokak megdöbbenésére azonban végül Az apa című drámában nyújtott szívszorító alakításáért annak az Anthony Hopkinsnak ítélték az aranyszobrot, aki annyira nem hitt a győzelmében, hogy még csak online sem csatlakozott a ceremóniához, pedig 83 esztendejével minden idők legidősebb győztesévé avanzsált.

Ügynöke szerint a kihirdetés időpontjában a színész békésen aludt walesi otthonában, s csak másnap reggel tudta meg, hogy ő érdemelte ki az Oscar-díjat.

– Egyáltalán nem számítottam arra, hogy megkaphatom ezt a díjat. Nagyon hálás vagyok az akadémiának, köszönöm. Szeretnék megemlékezni Chadwik Bosemanről is, aki túl korán hagyott itt minket. Köszönöm mindannyiótoknak, tényleg nem számítottam erre – mondta később a közösségi oldalán Hopkins, akihez hasonlóan korábban a Vígszínház színpadán Kern András is eljátszotta Az apa című alkotás főszerepét.

A különleges kapcsolat miatt magát a Kossuth-díjas színművészt is megkerestük, ám ő nem kívánt nyilatkozni.

A díjátadón egyébként Hopkins mellett a leghangosabb sikert Chloé Zhao rendezőnő és filmje, A nomádok földje, illetve annak főszereplője, az alakításáért a legjobb női Oscar-díjat bezsebelő Frances McDormand aratta.

A nomádok földje tarolt: a legjobb női főszereplő, Frances McDormand (balra), a rendező Chloé Zhao lett / Fotó: GettyImages

A nomádok földje tarolt: a legjobb női főszereplő, Frances McDormand (balra), a rendező Chloé Zhao lett / Fotó: GettyImages

(Ez is érdekelheti: Ezek voltak a 93. Oscar-gála legszebb ruhái)

Bár meglepetésekben, drámákban és nevettető jelenetekben nem volt hiány, a közvélemény már most minden idők egyik legunalmasabb gálájaként emlegeti a 93. Oscar-díj-átadót.

Bár Reese Witherspoon izgalomba jött a sok díj láttán, a gála ﷯inkább unalmasra sikerült / Fotó: GettyImages

Bár Reese Witherspoon izgalomba jött a sok díj láttán, a gála ﷯inkább unalmasra sikerült / Fotó: GettyImages

A nyertesek

  • Legjobb film: A nomádok földje
  • Legjobb rendező: Chloé Zhao (A nomádok földje) 
  • Legjobb férfi főszereplő: Anthony Hopkins (Az apa) 
  • Legjobb női főszereplő: Frances McDormand (A nomádok földje)  
  • Legjobb férfi mellékszereplő: Daniel Kaluuya (Judas and the Black Messiah)
  • Legjobb női mellékszereplő: Jun Jodzsong (Minari)  
  • Legjobb eredeti forgatókönyv: Emerald Fennell (Ígéretes fiatal nő)
  • Legjobb adaptált forgatókönyv: Christopher Hampton és Florian Zeller (Az apa)
  • Legjobb idegen nyelvű film: Még egy kört mindenkinek
EXTRA AJÁNLÓ
Szívhez szóló meglepetés: íme egy egyedi ajándék anyák napjára! (x)
Szépség+egészség: Biotin, a hajvitamin, aminek a csontjaink is örülnek (x)

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/oscar-dij-anthony-hopkins-nyertes-ataludta/9n117wy

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?