ápr 27, 2021
3 Views
0 0

Így mentik meg a régi gramofonlemezeket az utókornak

Written by

A régi – egyes esetekben akár százéves – gramofonlemezek, pontosabban az azokra rögzített hanganyag megőrzése az utókor számára komoly előkészítő munkával és más egyéb kihívásokkal jár.

A vinyl lemezek kvázi elődjei, a percenkénti 78-as fordulatszámmal pörgő gramofonlemezek ma már történelmi ereklyéknek számítanak, lejátszásuk pedig a legnagyobb gyűjtők szűk körén kívül a legtöbbek számára elérhetetlen álom marad. A gyűjtemények pusztulásával félő, hogy az utókor számára teljesen elvész a XX. századi zenetörténet egy fejezete – szerencsére akadnak, akik komoly munkát ölnek a meglévő korongok digitalizációjába.

A San Francisco-i Internet Archive és partnere, a George Blood LP 2016-ban indított projektjének keretén belül eddig 250 ezer gramofonlemezt sikerült megmenteni az utókornak egy speciális digitalizálási eljárással, melynek részleteibe most avatta be a nagyközönséget a nonprofit szervezet.

 A Twitterre kitett videón először a desztillált vízzel végzett tisztítási folyamat látható, melyet a lemezcímke befotózása és egyéb metaadatok rögzítése követ, illetve ezután jöhet maga a tényleges digitalizálási folyamat, ami gramofonlemezek jellegéből adódóan korántsem olyan triviális művelet.

Mivel a lemezeknél gyakran eltérő barázdaszélességet alkalmaztak a gyártás során, ezért ezt a digitalizálási folyamatba is át kellett ültetni. A digitalizálást végző, speciális lemezjátszó ennek megfelelően a hagyományos lemezjátszókkal ellentétben négykaros, mindegyik kar végén eltérő méretű “tüskével” – az archívumból az összes rögzített változat letölthető.

www.hwsw.hu/daralo/63199/gramofon-lemez-digitalizalas-internet-archive.html

Komment írása

Article Categories:
HWSW
banner

Vélemény, hozzászólás?