máj 31, 2021
7 Views
0 0

Így lett spirituális forradalmár a balhés brit fenegyerekből

Written by

A hollywoodi vígjátékokból is ismert Russell Brand egykor mindent megtett egy kiadós botrányért. Ma már nemcsak heroin-, crack-, szex- és hírnévfüggőségéről beszél nyíltan, de a világpolitikai rendszert is szeretné megváltoztatni. Nehéz elképzelni nevetségesebb dolgot egy dúsgazdag anarchista celebnél, de a sziporkázóan intelligens Brandtől mégis van mit tanulnunk.

Isten óvja a világot a világot megváltani akaró sztároktól. Nem kell ahhoz különösebben cinikusnak lenni, hogy belássuk: a kihaló állatfajokért és éhező gyerekekért hullajtott gálaesti könnyek legalább annyira táplálkoznak az önimádatból és a képmutatásból, mint az együttérzésből – és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a könnyek vagy a díjjal a kézben elmondott szép szavak még soha nem oldottak meg semmilyen válságot az emberiség története folyamán.

Lehet-e tehát álságosabb és nevetségesebb dolgot elképzelni, mint amikor egy bőrgatyás, Krisztus-kinézetű, dúsgazdag és bevallottan nárcisztikus celeb nem egyszerűen a fókákért kezd aggódni, de spirituális forradalmat indít, sőt az egész politikai-gazdasági rendszer radikális átalakítását hirdeti meg?

Aligha. Márpedig Russell Brand pontosan ezt tette, a szabad szájú brit komikus a Big Brother-műsorvezetéstől, a herointól, a botrányoktól és az altesti poénoktól jutott el a megvilágosodásig és a világforradalom gondolatáig, aztán még annál is tovább. És ami igazán meglepő, hogy ennek ellenére sem vált önmaga karikatúrájává. Sőt, az egyik legizgalmasabb és leghitelesebb átalakulást mutatta be, amit csak egy hírességtől láthattunk az utóbbi évtizedekben. Hitelességének kulcsa természetesen nem az, hogy a bármiről bátran nyilatkozó Brandnek mindenben igaza volna, épp ellenkezőleg: nyugodtan lehet vele vitatkozni, mert ideológiai megvilágosodása nyomán sem vesztette el eredendő őszinteségét, humorérzékét és nyitottságát.

Mindegy, csak beszéljenek rólad

A magyar nézők Russell Brandet elsősorban olyan cirka tízéves hollywoodi vígjátékokból ismerhetik, mint a Lepattintva, a Felhangolva, a Mindörökké rock vagy az Arthur, a legjobb parti. Ez volt nemzetközi karrierjének csúcsidőszaka, amikor egy időre ő lett a bohém, szexéhes rocksztárok és a élvhajhász, iszákos playboyok ügyeletes megformálója. Hírértékét csak fokozta, hogy ekkoriban házasodott össze Katy Perryvel, akivel alig egy év után annak rendje és módja szerint el is váltak. De az amerikai befutásig hosszú út vezetett, addigra valójában már bejárta az angol szórakoztatóipar legmélyebb bugyrait: hosszú évek óta standupolt, rádiózott, több műsora volt az MTV-n, és ő vezette a Big Brother népszerű kibeszélő show-ját, amelyben hírességek és rajongók vitatták meg a nálunk is nagy sikerrel futó valóságshow napi történéseit.

Kevin Winter / Getty Images Russell Brand és Katy Perry

És elég bármiben egy percig nézni őt, hogy megértsük, miért figyelt fel rá a brit közvélemény, majd Hollywood, és így a fél világ is. Brand neurotikus karizmája ugyanis egészen ellenállhatatlan: vagy magával ragadja, vagy halálra irritálja az embert, de garantáltan erős érzelmeket vált ki, nem nagyon hagy teret arra, hogy elmenjünk mellette szó nélkül. A teátrális megjelenés is része a különcségnek, mintha csak Alice Cooper bandájából vagy épp egy Tim Burton-filmből szökött volna meg, és a hatást csak fokozza a túlmozgásosság, a hömpölygő szóáradat, valamint az a szuperképessége, hogy mesterien tudja ötvözni az ékesszólást a gátlástalan alpárisággal. Természetesen a botrányok sem kerülték el. Brand elég hamar a hírhedten kíméletlen brit bulvárlapok egyik kedvenc pofozózsákjává vált, és ehhez szolgáltatott is bőven muníciót. Hogy csak néhány emlékezetesebb húzását említsük:

  • Első tévés balhéja az volt, amikor az ezredforduló évében meztelenül tudósított a május 1-jei tüntetésekről. Letartóztatták közszeméremsértésért, de végül ejtették a vádakat.
  • A 2001. szeptember 12-én, vagyis az egész világot megrendítő terrormerényletek másnapján Oszama bin Ladennek öltözve ment be az MTV-be műsort vezetni, és magával vitte Gritty nevű drogdílerét is, akit bemutatott Kylie Minogue-nak. Pár nap múlva kirúgták a csatornától.
  • Nem igazán tanult az ügyből: egy év múlva azért rúgták ki egy rádiótól, mert pornográf tartalmat játszott le egy vasárnap délutáni műsorban.
  • Amíg 2002-ben le nem szokott a drogokról, legalább 12-szer tartóztatták le heroin-, crack- vagy egyéb illegális szerek birtoklásáért.
  • Az MTV Video Music Awards 2008-as átadóján „retardált cowboy-csávónak” nevezte az akkoriban leköszönő George W. Busht, hozzátéve: szép dolog az amerikaiaktól, hogy adtak neki esélyt, mert Angliában még egy ollót sem adnának a kezébe a hozzá hasonlóknak.
  • Többször viccelődött a Jonas Brothers – gyűrűvel is megpecsételt – tisztasági fogadalmán, ezt is sikerült túltolnia. Egy gyűrűt felmutatva azt állította, hogy ellopta az egyik Jonas-fiú szüzességét. Bocsánatkérés lett a vége.
  • A GQ magazin díjátadóján nyíltan lenácizta a gála főszponzorát, a 30-es években SS-egyenruhákat is gyártó Hugo Bosst: „A náciknak volt pár hibájuk, de tagadhatatlan, hogy kibaszott jól néztek ki, miközben embereket öldöstek a vallásuk vagy a szexualitásuk miatt” – mondta, és még egy karlendítést is bemutatott az egybegyűlteknek. Kidobták a rendezvényről.
  • Amikor egy amerikai tévé reggeli műsorában idiótának nézték, és lekezelően beszéltek vele, pár perc alatt úgy széttrollkodta az adást, hogy a műsorvezetők köpni-nyelni nem tudtak.

A legnagyobb port azonban egy nyilvános telefonbetyárkodással kavarta. The Russell Brand Show néven saját rádióműsora futott a BBC Radio 2-n, ám 2008 őszén megvált tőle a brit közszolgálati média, miután kollégájával, Jonathan Ross-szal a műsor keretében obszcén üzeneteket hagytak a köztiszteletnek örvendő színész, Andrew Sachs üzenetrögzítőjén. Egészen pontosan azzal viccelődtek, hogyan feküdt le Brand Sachs unokájával. Az ügyet felkapta a bulvársajtó, és akkora botrány lett belőle, hogy a BBC-hez tízezer számra ömlöttek panaszok, külső és belső vizsgálatok indultak, sorra szólaltak fel a politikusok, és még a brit miniszterelnök is dörgedelmes nyilatkozatban ítélte el Brandék „ízléstelen” és „megengedhetetlen” tréfáját. A sokak által csak Sachsgate-nek nevezett botrány hosszú hetekig uralta a címlapokat, olyan jelentéktelen témákat szorítva háttérbe, mint az akkoriban kibontakozó gazdasági világválság vagy az épp hajrájában járó amerikai elnökválasztás.

A csúcsra járatott botrány végleg bebetonozta Brand fenegyerek-imidzsét, a közvélemény szemében ő lett a fékezhetetlen bajkeverő, aki a saját anyját is bármikor eladná egy jó vagy akár egy rossz poénért. Brand pedig – ugyan bocsánatot kért Sachs megalázásáért – láthatóan lubickolt a rá zúduló figyelemben.

Amikor éjjel-nappal ötven-hatvan újságíró, fotós és operatőr tolong az ajtód előtt, és tudod, hogyha kilépsz a házból, milliók látnak majd az esti hírekben, akkor ideje feltenned magadnak egy nagyon fontos kérdést: vajon mit vegyek fel ma?

viccelődött 2009-es Scandalous című standup-estjében, amelyben azt összegezte, milyen dermesztő és egyben felvillanyozó érzés volt a hatalmas véleménytornádó kellős közepébe kerülni. A róla alkotott képet csak erősítette, hogy közben voltak kisebb balhéi Amerikában is, ahol nemcsak felívelőben lévő filmes karrierje miatt, de a szupersztár Katy Perry új férjeként is a figyelem középpontjába került. Los Angelesben Brand többször közelharcba keveredett az őket üldöző paparazzókkal, egyszer le is tartóztatták emiatt, egy másik alkalommal pedig vádat emeltek ellene, amiért elvette és a falhoz vágta egy fotós iPhone-ját (később úgy nyilatkozott, hogy ezzel a performansszal csak a nemrég meghalt Steve Jobs emléke előtt rótta le a tiszteletét).

Drogpolitika és világforradalom

Aztán az utóbbi tíz évben elkezdett valami megváltozni Brand viselkedésében. Egy hajszálnyival sem lett kevésbé extravagáns, de egyre többször szólalt fel társadalmi ügyekben. Első és legfontosabb témáját a függőség és a drogpolitika bírálata adta: 2012-ben parlamenti bizottság előtt beszélt arról, miként szokott rá a drogokra, milyen volt munkásosztálybeli brit fiatalként függőnek lenni, és hogyan segített neki a leszokásban a tizenkét lépéses rehabilitációs program. De kitért arra is, hogy miért alapjaiban elhibázott az az uralkodó szemlélet, ami elsősorban bűnügyi kérdésként kezeli a problémát. Bizottsági tanúskodása fent van a YouTube-on, és érdemes is megnézni, már csak azért is, mert önmagában szórakoztató, ahogy Brand teljes rocksztár szettjében jelenik meg az öltönyös, nagyméltóságú testület előtt.

Azonban ennél fontosabb, hogy nála érzékletesebben és pontosabban aligha lehetne elmondani, miért kellene dekriminalizálni a drogfogyasztást és komplex társadalmi problémaként tekinteni az addikcióra. Ehhez persze szembe kellene nézni a kényelmetlen ténnyel, hogy a függőség sokkal inkább a kilátástalanságból és elmagányosodásból táplálkozik, mintsem az akaraterő hiányából vagy eredendő bűnözői hajlamból. Már ezen a felvételen is világosan megmutatkozik, milyen ereje van, amikor Brand nem pusztán altesti – rosszabb esetben kifejezetten szexista – poénok, hanem egy fontos társadalmi ügy szolgálatába állítja egészen rendkívüli verbális képességeit és intelligenciáját.

[embedded content]

De Brand nem állt meg a drogpolitikánál, az egész ország, sőt, a világ megváltoztatását tűzte ki célul. Már korábban is fel-felbukkant globalizációellenes tüntetéseken, de a nagy fordulat 2013-ban következett be, amikor akkori barátnője ajánlására felkérték a nagy múltú balos hetilap, a New Statesman vendégszerkesztésére. A lap hasábjain Brand szellemi forradalmat hirdetett, mert szerinte csak így lehet megakadályozni, hogy a nagyvállalatok és a politikai elit kapzsisága elpusztítsa a Földet. Ennek nyomán a BBC Newsnight riportere készített vele egy heves vitába torkolló interjút, amiben Brand a képviseleti demokráciát álságos színjátéknak nevezte, és mindenkit arra buzdított, hogy ne asszisztáljon ehhez, mert a szavazással csak legitimálják a kizsákmányoló status quót. A riporter több ízben is rákérdezett, hogy nézne ki a valóságban Brand forradalma, de a komikus nem igazán tudott konkrét választ adni a kérdésre. Végcélként valamiféle szocialista-egalitárius rendszerről beszélt, ami nagyfokú adóztatáson és a javak masszív újraelosztásán alapszik. Ehhez pedig szerinte egyfajta spirituális-szellemi megvilágosodáson, az egység és a szeretet megélésén keresztül vezet az út.

Így leírva mindez pont úgy hangzik, mint egy homályos, lila ködös hippiutópia, és Brand kapott is hideget-meleget a megszólalása után. Ám az általa megfogalmazott elégedetlenséghez, dühhöz és frusztrációhoz nagyon sokan tudtak kapcsolódni, rengeteg vitát robbantott ki, és a beszélgetés az év legnézettebb politikai interjúja lett Nagy-Britanniában. Brand ettől kezdve teljes gőzzel vetette bele magát a politikai aktivizmusba, tüntetéseken szónokolt, és saját hírcsatornát alapított a YouTube-on, ahol újságírókkal, közgazdászokkal és olykor politikusokkal elemezte az eseményeket, „igaz híreket” ígérve követőinek a mainstream média torzításaival szemben. Imázsának átalakulását jelzi, hogy 2015-ben a balos Prospect magazin olvasói a világ negyedik legnagyobb hatású gondolkodójának választották Thomas Piketty, Janisz Varufakisz és Naomi Klein után. Ekkoriban jelent meg Revolution című könyve is, melyben annak a bizonyos forradalomnak a vízióját próbálta meg részleteiben – és persze szórakoztatóan – bemutatni, amit a BBC-interjúban még nem volt képes megtenni. A könyv sikeres lett, az általa ostorozott kormányok, techcégek és bankok viszont a megjelenése után is a helyükön maradtak. A helyzetkomikummal ő is tisztában van, mert fontos, hogy Brand a forradalmi hevület ellenére is megőrizte öniróniáját, és saját pózaiból is állandóan viccet csinált.

Ki is fejtette egyszer, hogy szerinte az emberek hajlamosak összetéveszteni a komolyságot a kenetteljességgel. Szerinte ugyanis komoly témákról is lehet, sőt, kell is könnyeden és humorral beszélni. Saját nárcizmusával való küzdelméről is rendre nyíltan beszél, amit az is jelez, hogy külön standup-estet szentelt a Messiás-komplexusnak, a Vanity Fairnek pedig elárulta:

időnként még mindig olyan egotripeken kapja magát, amikben azt vizionálja, hogy Che Guevara és Krisztus dicsőséges keverékeként vesz részt egy új szocialista állam megteremtésében.

De azt is hozzátette, hogy immár megtanulta leállítani önimádatát, és belátta: a mai helyzetben kollektív fellépésre, nem pedig hősies egyénekről szóló történetekre van szükség – akármilyen szép is legyen a frizurája ezeknek a bizonyos egyéneknek (a mondat közben  bizonyára szexi fejmozdulattal hátravetette egyik tincsét). Első gyereke születését a saját spirituális újjászületésével összekötő Re:Birth című estjében is önmagából csinál hülyét, kiröhögve saját „celebforradalmár” pózait, ám a nagy nevetések közben újra hitet tesz az állandó szellemi fejlődés és a politikai szerveződés fontossága mellett.

Mary Turner / Getty Images Brand szónokol egy megszorítások elleni, 2015-ös tüntetésen

Megtanult odafigyelni

Brandnél kétségtelenül keverednek a fontos rendszerkritikai észrevételek az érzékeny pszichológiai elemzéssel, valamint a túlzásokkal és leegyszerűsítésekkel. De bármit is gondoljunk a politikai eszméiről – a naivtól, a komolytalanon át a veszélyesig sok jelzőt aggattak már rá –, nem érdemes végleg leragadni ezen a ponton, mert akkor is van mit eltanulnunk tőle, ha épp megvalósíthatatlan, kamaszos fantáziálásnak tartjuk az általa vázolt utópiát. Az az út, amit eddig megtett, és amin ma is jár, mindenképp példaértékű. Brand ugyanis az állandó önfejlesztésben hisz, és lefegyverzően őszintén beszél saját hibáiról, kihívásairól, elakadásairól, és persze arról, hogy miként küzd ezekkel napról napra. Természetesen gyakori témája a függőség, hiszen nemcsak kipróbálta annak idején az összes létező drogot, de súlyos függő is lett, amíg végül 2002-ben el nem ment rehabra. Lassan húsz éve józan, és semmiféle tabut nem ismer a témában: sokakkal ellentétben nem fél ecsetelni például azt sem, mi volt nagyszerű a drogmámorban: hogy megszabadította a pillanatnyi fájdalmától és a magányától, de közben egyre mélyebbre rántotta egy szakadékba, ahonnan egy idő után lehetetlennek tűnt kimászni. A Brand videóira adott reakciók alapján nagyon sok, hasonló problémával küzdő embernek segít ez a fajta hiteles hangvétel, amikor nem a morális ítélkezés jelenti a kiindulást, inkább az önpusztítás pszichológiai okainak empatikus feltárása.

És persze mindez sokkal többről szól, mint a kábítószer, mert függővé válni messze nemcsak drogoktól, alkoholtól vagy cigitől lehet, de olyan tömegek által áhított dolgoktól is, mint a szex, a hírnév, az étel vagy az okostelefonunk. Brand azt mondja, hogy józansága első időszakában ő sem szabadult fel igazán, csak efféle viselkedésmintákra helyettesítette be a szerek iránti függőségét. Így lettek evészavarai, és így lett a szex és a rá irányuló figyelem megszállottja.

A hírnév olyan maszk, ami az arcba rágja magát

– idézi John Updike-ot egyik YouTube-monológja felütésében, majd a maga spontán módján a lehető legtalálóbb magyarázatát adja annak, miért nem oldja meg a híressé válás senki problémáját: ha eleve a szorongásainktól és komplexusainktól menekülünk, miért segítene, hogy hirtelen nemcsak a közvetlen környezetünknek, de ismeretlen emberek millióinak van markáns véleménye rólunk? Mindez csak grandiózus felerősítése a mindenkiben meglévő félelmeknek és vágyaknak. „A társasági élmény szteroidokon” – összegez Brand, elismerve, hogy a hírnév nagyszerű eszköz lehet arra, ha valami valódi értéket akarunk megosztani az emberekkel, mert segít minél többekhez eljuttatni azt, ám könnyen eltorzíthatja a személyiségünket, ha az érzelmi hiányaink kitöltését várjuk tőle.

[embedded content]

A lehiggadt és megállapodott Brand pontosan ennek szellemében jár el az utóbbi években: továbbra is használja a nyilvánosságot, talk show-kban is vendégeskedik, ha épp hívják, de már nem a köré szervezi az életét, hogy minél híresebb legyen, és mindenki állandóan róla beszéljen – inkább saját közösséget szervez a számára fontos témák köré. És mára megtanult odafigyelni másokra, aminek nagy hasznát veszi 2017 óta futó podcastjában, az Under the Skinben. Itt heti szinten beszélget neves tudósokkal, orvosokkal, spirituális vezetőkkel, filozófusokkal és művészekkel az élet kis és nagy kihívásairól. Brand természetesen nem dobja sutba szélsőbalos meggyőződését, és legtöbbször behozza kedvenc témáit a párbeszédbe, de nem erőltet rá semmiféle ideológiát a vendégeire, és ami a legfontosabb: nem mindenáron legyőzni vagy meggyőzni akarja őket, sokkal inkább tanulni szeretne tőlük.

Ez az őszinte érdeklődés – párosítva Brand villámgyors gondolkodásával és megszelídített humorával – a lehető legjobb táptalaj a konstruktív párbeszédnek, amiből hatalmas hiány van manapság. Ennek a hozzáállásnak köszönhetően tud anarchistaként kiválóan szót érteni a társadalmi hierarchiákat védelmező Jordan Petersonnal, vegánként a büszke vadász Joe Rogannel, vagy épp Krisna, Buddha és Krisztus őszinte híveként a harcosan ateista Ricky Gervais-zel. Nem titkolja a különbségeket, csak nem azokból indul ki, hogy egyből feszültséget teremtsen. Inkább közös pontokat keres, amiknek a talaján állva jobban megérthetők az eltérő világnézetek mögötti eltérő tapasztalatok is. Látható, hogy ebben a formátumban találta meg leginkább önmagát, és ezek a tempójukban higgadt, intellektuálisan túlfűtött beszélgetések hordozzák legfontosabb üzenetét is:

ha hajlandók vagyunk túllépni a terméketlen vitákat generáló, a társadalmakat egymással hadban álló törzsekre felosztó címkéken és az állandó ítélkezésen, akkor nagyon izgalmas élmények várnak ránk.

24.hu/kultura/2021/05/31/russell-brand-forradalom-spiritualitas-lepattintva-drog-botrany-fuggoseg-forradalom/

Komment írása

Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?