ápr 27, 2021
13 Views
0 0

Így elveszítheti Cristiano Ronaldót a Juventus

Written by

Cristiano Ronaldo távozni szeretne az olaszoktól, ha a Juventus nem indulhat a Bajnokok Ligája következő kiírásában. A francia Paris Saint-Germain vagy Ronaldo korábbi klubja, az angol Manchester United lehetne a portugál klasszis következő állomáshelye – írja a Tuttosport nyomán az nso.hu.

Két dolog is veszélyezteti a Juventus BL-indulását. Ahogy az Infostart is megírta, nem szerepelhetnek olyan csapatok a Serie A-ban, amelyek nem UEFA- és FIFA-rendezésű sorozatban is versenyeznek. Ez jelenleg a Juventus mellett a Milant érinti, hiszen ez a két olasz csapat nem lépett még vissza az Európai Szuperligától. Az olasz rendelkezés szerint június 21-ig kell határozniuk a csapatoknak, magyarán addig van idejük kilépni a Szuperligából. Márpedig ha nem játszhatnak az olasz bajnokságban, ami már eleve felfoghatatlan és a szurkolók által nehezen megbocsátható fejlemény lenne, akkor a BL-be sem kvalifikálhatnák magukat. Ez önmagában persze csak a 2022–2023-as BL-indulásnak tenne keresztbe, de az UEFA is azt ígéri, hogy kemény kézzel számol le a renitens klubokkal, annak pedig már az idén hatása lehet.

A másik ok, ami miatt bizonytalan a Juventus indulása az őszi BL-ben, hogy rosszul áll a bajnokságban. Óriási a versenyfutás az olasz bajnokság Bajnokok Ligája-indulást érő helyeiért. A hétfő esti meccsek után négy csapat áll két ponton belül, a 3., 4., és az 5., helyezett közt pedig csak a gólkülönbség rangsorol jelen pillanatban:

1. Internazionale 79 pont
2. Atalanta 68
3. Napoli 66
4. Juventus 66
5. Milan 66

A Juventus tehát zsinórban kilenc megnyert bajnoki cím után a BL-helyért kpaszkodik.

Cristiano Ronaldo a 2003–2004-es idény óta minden évadban ott volt aktuális csapatával a Bajnokok Ligája csoportkörében, és 36 évesen sem hajlandó beletörődni, hogy a sorozata megszakadjon. Egyúttal érzi, ennyi idősen már nincs túl sok dobása arra, hogy hatodszor is magasba emelje a BL-trófeát.

A Tuttosport szerint a lehetséges klubváltásnak azonban a rekordhajszolás mellett egy anyagi oldala is akad:

a Juve a BL-bevételek nélkül ugyanis nehezen – de leginkább sehogy – nem tudná fizetni CR bruttó 60 millió eurós fizetését.

CR állítólag a PSG és az MU ajánlataira lenne a legnyitottabb, utóbbi esetében 12 év elteltével térhetne vissza korábbi sikerei színhelyére, az Old Traffordra.

Nyitókép: MTI/AP/LaPresse/Marco Alpozzi

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Infostart.hu · Sport
banner

Vélemény, hozzászólás?