nov 20, 2020
10 Views
0 0

Igazi világsztár képe lóg Szikora Róbert falán, több százezret ér

Written by

Tehetős rajongója értékes és roppant különleges alkotással ajándékozta meg Szikora Róbertet. Egy Bob Dylan-festmény reprodukcióját kapta, amelynek értéke több százezer forint.

Bernie barátomtól a közelgő szülinapomra kaptam ezt a képet. Bob Dylan festette. Boldog vagyok, hogy a stúdiómban ilyen csoda lóg a falamon – áradozott közösségi oldalán az R-GO együttes alapítója, aki a legendás amerikai énekes-dalszerző nagy tisztelője.

(A legfrissebb hírek itt)

Bernie egy éve vett házat Magyarországon. Teniszezés közben haverkodtunk össze, és nemrégiben azt mondta, nagyrabecsülése jeléül szeretne meglepni egy Dylan-festmény reprodukciójával. Választhattam, és a kollekcióból a Late In The Day tetszett a legjobban. Bár ebben a New York-i zsidó étteremben nem jártam, de amikor Észak-Amerikában voltam, több ilyet is felkerestem. Főleg a montreali Schwartz’s maradt meg bennem. Életemben olyan finom húsos szendvicset nem ettem, mint ott, és a hangulata is hasonló. Dylan festménye ezt teljesen visszaadja – magyarázta Szikora a Blikknek.

A Hungária egykori tagja tudja, Bob Dylan festményeinek hivatalos reprodukciói is értékesek, de tapintatból erről nem akart beszélni.

Nem lenne illendő, ha elmondanám, hogy ez a kép mennyit ér, az interneten amúgy is utána lehet nézni, de valóban különleges. Csak száz darabot csináltak belőle. Egy ilyen reprodukció egy héten át készül, így az ecsetvonások is kivehetők rajta. Tényleg elképesztő – tette hozzá a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett zenész, aki azt sem felejti soha, ahogy megkapta.

– Nem futárok hozták, hanem az amerikai forgalmazó által megbízott szakemberek, akik itt helyezték keretbe. Előre bejelentkeztek, majd pontosan érkeztek. Természetesen minden járványügyi rendelkezést betartottak. Nekem csak azt kellett megmutatnom, hova szeretném – mondta Szikora, akinek esze ágában sincs eladni a hozzávetőleg 2500-3000 dollárt, azaz 760-900 ezer forintot érő képet.

Blikk Megmondó

EXTRA AJÁNLÓ
Forralt bor, gyömbér, fahéjas alma: illatokkal is hangolódhatunk az ünnepre (x)
Most kell spájzolni! Így vásárolhatunk olcsóbban a SPAR-ban (x)

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/festmeny-masolat-szikora-robi/hmn3z0b

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?