okt 15, 2020
17 Views
0 0

Huszonnégyen fertőződtek meg koronvírussal a Mohácsi Kórház belgyógyászatán

Written by

Rendkívüli hírlevél

Amit azonnal tudni kell

Két orvos, hét beteg, tizenöt ápoló és más dolgozó koronavírustesztje lett pozitív a Mohácsi Kórház belgyógyászati osztályán – írja a hvg.hu.

A hírt a város polgármestere, Pávkovics Gábor közölte az intézmény főigazgatójától, Csizmadia Csabától kapott tájékoztatásra hivatkozva. Csizmadia azt is írta, hogy a kórházból az előírt eljárásrendnek megfelelően a betegek a területileg kijelölt ellátó centrumokba kerültek, a kontaktnak minősített dolgozók pedig karanténba vonultak.

„Az osztály valamennyi dolgozóját és betegét teszteltük, az első tesztek eredménye mindenkinél negatív lett. Az új felvételes belgyógyászati jellegű betegek ellátását átmenetileg a Komlói Egészségcentrum (belgyógyászat), valamint a Pécsi Tudományegyetem (gasztroenterológia) végzi, mindaddig amíg a második teszt megérkezése és a záró fertőtlenítések után, meg nem tudjuk nyitni újra a belgyógyászati osztályt” – tette hozzá a főigazgató.

Megjegyezte azt is, hogy az intézményben „a többi ellátási területen továbbra is zavartalanul folyik a biztonságos betegellátás”.

Lépj be a Körbe október 20-ig, hogy október végén neked is küldjünk egy tiszteletpéldányt.


Belépek

444.hu/2020/10/15/huszonnegyen-fertozodtek-meg-koronvirussal-a-mohacsi-korhaz-belgyogyaszatan

Komment írása

Article Categories:
444
banner

Vélemény, hozzászólás?