máj 17, 2019
1 Views
0 0

Orbán Viktor közép hatótávú légvédelmi rakétákról beszélt

Written by

A magyar kerítés annyira sikeres, hogy Washingtonból is látszik – számolt be a kormányfő a péntek reggeli szokásos rádióinterjújában az amerikai látogatásának eredményeiről.
Sok minden szóba került, de a legfontosabb az volt, hogy összevetettük a nézeteinket a tekintetben, hogy mi várható a világban. Célratörő gondolkodású vezetője van Amerikának és a két ország közötti konkrét együttműködésekről is beszéltünk – fejtette ki.

Egy üzletből jött amerikai elnök pontosan tudja, hogy 1700 amerikai cég van jelen Magyarországon. Pontosan tudta a magyar-amerikai kereskedelmi számokat, amin mi egyébként nyerünk. Ismerte a magyar gazdasági modellt, az adórendszert és a családtámogatási megoldásokat. Amit a legjobban tudott az a migráció volt – sorolta azokat a témákat, amelyek szóba kerültek a washingtoni találkozón.

Arra a kérdésre, hogy Washingtonnal kötött konkrét üzletekről lehet-e beszélni, Orbán Viktor kifejtette: engedje meg, hogy mivel szakértői megbeszélések állnak előttünk, ezért azok lezárása után lehet erről részletesen beszélni.

Itt beszélt a román gáz lehetőségeiről:

2019.05.17 08:57 Román gázért lobbizott Trumpnál Orbán

Van közöttünk katonai együttműködés és jelenleg is zajlik a magyar hadsereg modernizálása. Van olyan része a haderőépítésnek, amiben számítunk az amerikaiakra. Biztonsági okokból erről keveset szeretnék mondani. Van egy bizonyos kritikus infrastruktúra minden országban, amit egy országnak meg kell védenie katonai támadás esetén, és ebben a tekintetben a rendszer Magyarországon nem teljes – magyarázta.

Itt közép hatótávolságú légvédelmi rakétákra van szükség. Jó ütemben halad az ezek beszerzéséhez szükséges jogi folyamat – mondta.

Beszéltünk arról, hogy mivel NATO-tagok vagyunk, ezért Magyarország a jövőben is részt vesz ilyen katonai missziókban – tette hozzá.

A hazai katonai fejlesztésekről épp tegnap írtunk beszámolót:

2019.05.16 10:31 Brutálisan nő a Honvédség tűzereje – Az éjjel Magyarországra érkeztek a szupertankok

Orbán Viktor közép hatótávú légvédelmi rakétákról beszélt

Donald Trump amerikai elnök (b) és vendége, Orbán Viktor miniszterelnök a washingtoni Fehér Ház Roosevelt-termében, ahol a magyar kormányfő beírt a vendégkönyvbe 2019. május 13-án. Kép és címlapkép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Categories:
portfolio.hu
banner

Leave a Comment