máj 23, 2020
8 Views
0 0

Felépült a mezőkövesdi görögkatolikus templom

Written by

A templomépítés szándéka évekkel ezelőtt fogalmazódott meg a mezőkövesdi görögkatolikus közösségben.

2017 júniusától kereszt jelezte az épülő templom helyét Mezőkövesden, a Szőlő és Barack utcák által határolt telken, amelyet a helyi önkormányzat ingyenesen adott át a Miskolci Egyházmegyének. Az építkezés megvalósulásához Magyarország Kormányának pályázati forrása (EGYH-KCP-16-P-0115) is hozzájárult.

A templom terveit Viszoki Csaba Tamás készítette.

Orosz Atanáz püspök május 15-én átadta az immár felépült templom ajtajának kulcsát Demkó Balázs atyának.

Az első imaórát a főpásztor vezette. A fennálló járványügyi helyzetben érvényes szabályok értelmében még csak néhányan vettek részt a szertartáson.

A templom ikonosztázát Vajda Mihály diakónus, ikonfestő készíti.

Felszentelését a tervek szerint október 31-én, Boldog Romzsa Tódor ünnepén tartják.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Tags:
Article Categories:
magyarkurir · News
banner

Leave a Comment