máj 21, 2020
13 Views
0 0

Nem indul eljárás a Hír TV műsora ellen, amelyben szardarabnak nevezték az újságírókat

Written by

2020.05.21. 08:50

Nem indít eljárást a médiatanács a Hír TV szolgáltatója ellen egy műsorában elhangzottak miatt, mert megítélése szerint azok nem sértettek emberi méltóságot – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa.

kemenymag

Fotó: képernyőkép / hírTV

Közleményükben azt írták: bejelentés alapján vizsgálták meg a Hír TV Keménymag című műsorának március 18-i adását. Ez volt az az adás, amelyben Jeszenszky Zsolt egyebek mellett szardaraboknak, férgeknek és szarládáknak nevezte a nem kormánypárti újságírókat.

A Médiatanács vizsgálatában arra jutott: bár a műsor résztvevői egyes újságírókra sértő, becsmérlő kijelentéseket tettek, amelyek

egyéni jogvédelemre adhatnak okot, de nem indokolják a hatósági eljárást, amely csak a közérdek védelmében indulhat. A bejelentésben hivatkozott gyűlöletkeltést nem lehetett érdemben vizsgálni, mert az csak törvény által védett közösség ellen merülhet fel, és ilyen közösség nem volt azonosítható a műsorban.

Hozzátették ugyanakkor azt is: a döntés ellenére a médiatanács nem ért egyet azzal, hogy a közbeszéd színvonala a durva kifejezések használatát is elfogadó szintre süllyedjen.

15%

5990 Ft

5092 Ft

15%

2999 Ft

2550 Ft

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Média
banner

Leave a Comment