máj 20, 2020
9 Views
0 0

Steve Carell bénázó űrtábornokként is elég szórakoztatónak tűnik

Written by

Két évvel ezelőtt Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államoknak szüksége van űrhaderőre, és 2018. decemberében alá is írta az űrhadosztály (Space Force) főparancsnokságának felállításáról szóló rendeletet. Pár hét elteltével pedig kiderült, hogy a Netflix szeretne egy sorozatot készíteni az űrhadosztályról A hivatal amerikai változatának alkotójával, Greg Danielsszel és főszereplőjével, Steve Carellel. 

Időközben az amerikai haderő bemutatta az űrparancsnokság logóját, aminek láttán a Star Trek rajongók azonnal a szívükhöz kaptak, majd az első fegyverüket is, amihez hasonló rendszerek máshol már évek óta használatban vannak. Pár hete végre megjelent az első előzetes a sorozathoz, ami Donald Trump űrtervét parodizálja majd. Már ez is elég ígéretesnek tűnt, de a napokban bemutatták a második, trailert is, ami alapján kicsit könnyebb belőni, hogy mire számíthatunk majd. 

A Space Force vezetőjét, Mark R. Naird tábornokot Steve Carrell alakítja majd, és mellette olyan színészekkel találkozhatunk majd mint  John Malkovich, Diana Silvers, Tawny Newsome, Ben Schwartz, Lisa Kudrow, Jimmy O. Yang, Noah Emmerich, Alex Sparrow és Don Lake.

A sorozat 2020. május 29-től lesz megtekinthető a Netflix kínálatában, és ezzel egy időben indul majd egy tízrészes podcastsorozat is Inside Joke címmel, aminek Jimmy O. Yang lesz a házigazdája.

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Média
banner

Leave a Comment