máj 23, 2020
8 Views
0 0

Csak romok maradtak Róma olimpiai pályázatai után

Written by

Róma történelmi városrésze tele van ókori romokkal és műemlékekkel, a Capitolium és Palatinus domb között az ember szinte egy lépést sem tud úgy tenni, hogy ne botlana mindenhol kétezer éves mozaikdarabkákra és építészeti kincsekbe. Azonban a városi körgyűrűn túl, a Colosseumtól nagyjából tizenhárom kilométerre, a város dél-keleti külvárosában legújabb kori romokra is bukkanhatunk.

A Milánót Nápollyal összekötő A1-es autópálya mellett egy hatalmas, vitorlaszerű építmény magasodik az út fölé. Az 75 méter magas, rácsos szerkezetű hófehér konstrukció a világhírű spanyol sztárépítész, Santiago Calatrava alkotása. A hídjairól és monumentális tetőszerkezeteiről ismert építész kézjegyét számos európai város magán viseli. Így lett volna ezzel Róma is, amikor 2005-ban a város akkori főpolgármestere, Walter Veltroni bejelentette, feltételesen pályáznának a 2016-os olimpia megrendezésére, ha a NOB úgy dönt, hogy 2012-ben nem Londonnak adják játékokat. A NOB végül a brit főváros mellett döntött, így a 2016-os római olimpia ötletét átdátumozták 2020-ra.

Róma 1960-ban már volt házigazdája a nyári olimpiának, ami után túl sok új sportberuházás nem történt a városban, az 1990-es foci-vb-re is csak az Olimpico-stadiont újították fel. Ebben a helyzetben kapóra jött, hogy elnyerték a 2009-es vizes világbajnokság megrendezését, amire az indokoltnál is nagyobb tervekkel készültek.

A nyolcvanas években épült Tor Vergata Egyetem közelében egy komplett sportvárost álmodtak meg, ahol az új uszoda mellett több sportcsarnok is épült volna. Ennek megtervezésével Calatravát bízták meg, de a látványos tervekből szinte semmi sem valósult meg. A projektre eredetileg 65 millió eurót szánt a város, de mire sikerült győztes beruházót hirdetni, a költségek már 120 millió eurónál jártak.

Az építkezés csak 2007-ben kezdődött el, és a folyamatosan dráguló projektre a 2008-as gazdasági világválság mérte az utolsó csapást. A sportváros elrendezése a Circus Maximusra emlékeztetett volna, amelynek egyik végében épült volna fel a komplexum központi eleme:

KÉT, VITORLASZERŰ ÉS SZIMMETRIKUS TETŐSZERKEZETTEL FEDETT PAVILON.

Az egyik részébe került volna az uszoda, míg a másik felében egy multifunkciós sportcsarnok kapott volna helyet. Az ötvenméteres versenymedencét és műugrómedencét fedő hatalmas acélszerkezet szinte teljesen elkészült, de az épület másik felének csak a torzója épület meg. Calatrava elképzelései szerint a városnegyed másik végében egy felhőkarcoló is állt volna

Amikor nyilvánvaló lett, hogy vizes világbajnokságra nem készülnek el időben, a szervezők az 1960-as olimpia fő helyszínére, a Foro Italico sportkomplexumba helyzeték át a vb-t. Ám ezzel még nem ért véget a félbemaradt beruházás története, ugyanis a római városvezetés a 2020-as olimpiai pályázat helyszínei közt is számításba vette, sőt mi több, még 660 millió eurót különítettek el a befejezésére, ami a kiinduló ár tízszerese volt.

2012 februárjában azonban Mario Monti miniszterelnök visszavonta a pályázat kormánygaranciáját a túl magas költségek miatt, pedig egy akkori felmérés szerint a rómaiak 77 százaléka támogatta a rendezést. Mindezek után talán meglepő, hogy Calatrava terve egy harmadik esélyt is kapott a magvalósulásra, ugyanis Róma 2015-ben hivatalosan is jelentkezett a 2024-es nyári olimpia rendezésére, és a leendő helyszínek között a Tor Vergata városnegyed is szerepelt.

maxresdefault

Fotó: Miccinelli Gianluca / youtube

Azonban egy évvel később új főpolgármestere lett a városnak, Virginia Ragginak pedig az első dolga volt visszavonni a pályázatot. A sportváros befejezése most még távolabbinak tűnik, mivel a 2026-os téli olimpia megrendezésének jogát Milánó nyerte el, ezért nem valószínű, hogy az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) a közeljövőben újabb olimpiai pályázatot fontolgatna.

  • Santiago Calatrava’s Unfinished Swimming Pool at Tor Vergata (Rome the Second Time)
  • Inside The Half-Built Skeleton Of Calatrava’s Other Boondoggle (Fast Company)

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Tags:
Article Categories:
Alapvonal · Index.hu
banner

Leave a Comment