máj 23, 2020
3 Views
0 0

Újabb belső konfliktusok a Jobbikban

Written by

Még február elején mutatta be a Hírtv azt a hangfelvételt, amelyen a Jobbik új elnöke a párt belső konfliktusairól beszélt. Jakab Péter a tisztújító kongresszuson azt mondta, hogy sokan fognak majd távozni a pártból.

Csak néhány név, amit felsorolt Jakab Péter a hangfelvételen, a párt elnöke feketelistát készített azokról akikkel a jövőben nem szeretne együtt dolgozni. Ezen Varga-Damm Andrea neve is szerepel.

Varga Damm Andreát azután szólították fel, hogy adja vissza parlamenti mandátumát, hogy egy jogszabály előzetes véleményeztetése miatt állítólag bizalmi válság alakult ki vele szemben. A politikusnő különösnek tartja, hogy mindössze 3-4 óra leforgása alatt jogászként lett bizalomvesztett.

Közben a Jobbik egy másik alapembere körül is egyre nagyobb botrány bontakozódik ki. A korábbi pártelnököt Sneider Tamást akarja a Parlament alelnöki székéből eltávolítani a pártvezetés. Sneider azonban közölte: önként nem távozik.

Sneider Tamás közösségi oldalán arra panaszkodik, a Jobbik kommunikációs szakemberei a jelenlegi vezetés és Jakab Péter utasítására álprofilok mögé bújva szánalmas hiteltelenítési akciót folytatnak ellene.

Sneider Tamás és Varga-Damm Andrea pártban betöltött további szerepéről várhatóan hétfőn dönt a Jobbik.

Hír TV

http://hirtv.hu/ahirtvhirei/ujabb-belso-konfliktusok-a-jobbikban-2502030?utm_source=feed&utm_medium=rss

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Categories:
hírtv
banner

Leave a Comment