máj 23, 2020
0 View
0 0

Nagy István: a helyi termék mindig a helyi gazdaságot erősíti

Written by

Tartani kell a távolságot, és fokozottan ügyelni minden intézményben a higiéniára – mondta a miniszterelnök a Nemzeti Kulturális Tanács ülésén.
Orbán Viktor ugyanakkor kiemelte, a védekezés első szakasza sikerrel zárult, mert megakadályoztuk a járvány tömegessé válását
3713-ra nőtt hazánkban a beazonosított koronavírussal fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 6 idős krónikus beteg, ezzel 482 főre emelkedett az elhunytak száma, 1655-en már gyógyultan távoztak a kórházból.
Az aktív fertőzöttek száma 1576 főre csökkent. Az aktív fertőzöttek 43%-a, az elhunytak 61%-a, a gyógyultak 49%-a budapesti. Az aktív fertőzöttek harmada, 462 fő igényel kórházi kezelést, közülük 21-en vannak lélegeztetőgépen.
Jelenleg három kísérlet is zajlik, melyek közül legalább az egyik végeredménye idővel hatékony, megfelelő védőoltás lehet, ugyanakkor nem szabad kapkodni sem – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa.
Az országban elsőként a székesfehérvári mentőállomásnál alakították ki azt a professzionális garázs- és konténeregységet, ahol a mentőautókat kívül-belül fertőtlenítik és töltik fel védőfelszereléssel.
A Szegedi Tudományegyetem 840 millió forint értékben kapott és kap védekezéshez szükséges eszközöket a koronavírus-járványban.
A honvédség segítő kezet nyújt mindazoknak, akik a járvány következtében vesztették el állásukat – közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az operatív törzs tájékoztatóján.
Németh Szilárd elmondta: az ország 25 helyszínén lehet speciális önkéntes tartalékos katonaként szolgálni, ehhez 6 hónapos kiképzést kell vállalni. Jelentkezni a toborzóirodáknál és a megyei kormányhivataloknál lehet.
A koronavírus által okozott gazdasági károk enyhítésében és a gazdaság újraindításában kulcsszerepe van a beruházások ösztönzésének, ezért a Pénzügyminisztérium bővíti a nagyvállalati beruházási támogatást – közölte a tárca.
A magyar bankrendszer stabil, a veszélyhelyzet idején is akadálytalanul működött – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter videoüzenetében, amellyel a Magyar Bankszövetség tisztújító ülését köszöntötte.
A válság idején meghozott adóintézkedések 360 milliárd forintos könnyítést jelentenek, a legnagyobb horderejű lépés a szociális hozzájárulási adó két százalékpontos csökkentése július elsejével – mondta el Tállai András a Magyar Nemzetnek.
Mostanáig már több mint 110 ezer ember bértámogatására adtak be igényt a vállalkozások, amelyek ennek révén meg tudják tartani a munkavállalóikat rövidített foglalkoztatás keretében – közölte az innovációs és technológiai miniszter.
A helyi termékek mindig a helyi gazdaságot erősítik és sok-sok család megélhetését jelentik – mondta az agrárminiszter.
A járványhelyzet ellenére zavartalanul folytatódik, és hamarosan a végső, azaz a harmadik üteméhez érkezik a Zalazone zalaegerszegi járműipari tesztpálya építése – jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Kásler Miklós távozását sürgeti a DK elnöke. Gyurcsány Ferenc egy facebook bejegyzésében ezt a tárcavezető alkalmatlanságával indokolja. Gyurcsányt korábban többször is kezelte Kásler Miklós, akkor kitűnő szakembernek tartotta.
Bezárja a tranzitzónákat a magyar kormány, a határokon ezentúl nem lehet benyújtani a menekült státusz iránti kérelmeket – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.
Bakondi György hozzátette: az így beadott folyamatban lévő menekültügyi eljárásokat természetesen még lefolytatják.
Jogi szempontból sem nevezhető őrizetnek a magyar tranzitzóna, amely Szerbia felé mindig is nyitva állt – mondta Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője az M1-en.
Megfelelően járt el a magyar kormány, amikor a koronavírus-járvány miatt veszélyhelyzetet rendelt el – közölte Hidvéghi Balázs a Deutsche Welle aktuálpolitikai vitaműsorában.
A Fidesz európai parlamenti képviselője kiemelte, a jogállamiság jól működik Magyarországon. Az igazságszolgáltatás és a sajtó kapcsán pedig megjegyezte, azok demokratikusan működnek Magyarországon.
A fokozódó migrációs nyomás miatt nagy erőkkel védik a szerb-horvát határt a szerb katonák. A hadsereg tagjai folyamatosan ellenőrzik, hogy a bevándorlók betartják-e a rájuk vonatkozó szabályokat, emellett biztosítják a civilek biztonságát.
Ötvenegy illegális bevándorló életét mentették meg a görög parti őrség munkatársai az égei-tengeri Leszbosz partjainál. A migránsok hajója a szigettől néhány száz méterre borult fel.
A világban 5 211 172-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 338 183, a gyógyultaké pedig 2 056 650 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint.
Két hónap alatt több mint 403 ezer munkahely szűnt meg Romániában a munkaügyi minisztérium által közölt statisztika szerint.
Az osztrák kormány 300 millió eurós segélycsomaggal támogatja a tömegközlekedést – jelentette be Leonore Gewessler környezetvédelmi miniszter és Gernot Blümel pénzügyminiszter.
Szerbiában a járvány csendesedésével 50-ről 100 főre emelték a tömeges rendezvényeken engedélyezett részvételt.
Montenegróban már a nyári idegenforgalmi szezonra készülnek, s ezért mielőbb koronavírus-mentes övezetként szeretnénk hirdetni az ország adriai-tengeri partszakaszát.
A bajor Keresztényszociális Unió támogatja a hitelből finanszírozott 500 milliárd eurós európai uniós gazdasági helyreállítási alapról szóló német-francia kezdeményezést – jelentette be a legkisebb német kormánypárt.
Horvátországnak érdeke, hogy újraindítsa a turizmust, de az is érdeke, hogy akik idejönnek, egészségesek maradjanak – mondta Davor Bozinovic belügyminiszter.
Jövő hétfőtől Madrid és Barcelona is a koronavírus-járvány miatti korlátozások enyhítésének újabb szakaszába léphet, és ezzel felzárkózhat az ország többi részéhez – jelentette be Salvador Illa spanyol egészségügyi miniszter.
Franciaországban folytatódott a koronavírussal kórházban kezeltek számának csökkenése, a lélegeztetőgépre szorulók száma az elmúlt 24 órában 44-gyel 1701-re csökkent.
Június 8-ától kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek – jelentette be a brit belügyminiszter. Priti Patel közölte, hogy a rendelkezés megsértőinek ezer font (390 ezer forint) pénzbírságot kell fizetniük.
Törökországban 3. napja, hogy 1000 alatt maradt az újonnan igazolt koronavírusos esetek napi száma. Az utóbbi 24 óra leforgása alatt 952 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót, így a fertőzöttek száma elérte a 153 548-at.
Oroszországban a járványhelyzet stabilizálódott, de ősszel a Covid-19 új hulláma jelentkezhet – figyelmeztetett az orosz elnök.
Vlagyimir Putyin szerint az az országnak fel kell készülnie erre a forgatókönyvre és tartalékokat kell képeznie kórházi kapacitásból erre az október végi, novemberi időszakra.
Brazília megelőzte Oroszországot a koronavírussal fertőzöttek számában, így már a második az Egyesült Államok után. A brazil egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint a fertőzéses esetek száma már meghaladja a 332 ezret.
New York államban továbbra is emelkedik a járvány halálos áldozatainak száma – jelentette be Andrew Cuomo, az állam kormányzója.
Valamennyi NATO-szövetséges maradéktalanul teljesíti a Nyitott Égbolt szerződés rendelkezéseit.
Oroszország kész tárgyalni a Nyitott Égbolt szerződéssel kapcsolatban felmerült kifogásokról, de nem a Washington által diktált feltételek alapján – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
Az amerikai kormányzat nemzetbiztonsági illetékesei május közepén egy atomfegyver-kísérlet végrehajtásáról tanácskoztak – közölte aThe Washington Post című lap nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva.
Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy egy péntek reggeli interjújában azt mondta, az az afroamerikai, aki Trumpra szavaz és nem rá, „nem igazán fekete”.
Legkevesebb százan voltak annak a gépnek a fedélzetén, amely nem sokkal a landolás előtt lakónegyedre zuhant a pakisztáni Karacsiban. A szerencsétlenséget senki nem élte túl.
Három embert hallgatnak ki gyanúsítottként a belvárosi kettős gyilkossággal összefüggésben: egy 18 éves fiatalt több emberen elkövetett emberölés, két társát pedig felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság miatt.
Hétfőtől újra fogadják az ügyfeleket a Budapesti Közlekedési Központ ügyfélközpontjai és központi ügyfélszolgálata – közölte a társaság
NIF: Hamarosan elkészül a Tiszafüred-Poroszló között épülő kerékpárút, a kerékpárosok várhatóan a turistaszezon kezdetétől, június közepétől vehetik birtokba.
BKK: Szombattól újabb 62 villamoskocsin lehet kerékpárt szállítani a budai fonódó villamoshálózaton.
Fucsovics Márton és Stollár Fanny 3:0-ra legyőzte Babos Tímea csapatát a tenisz Budapest Kupa nyitónapján.

http://hirtv.hu/hirtv_gazdasagi_hirei/nagy-istvan-a-helyi-termek-mindig-a-helyi-gazdasagot-erositi-2502012?utm_source=feed&utm_medium=rss

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Categories:
hírtv
banner

Leave a Comment