máj 23, 2020
0 Views
0 0

Kincses Gyula: Pintér kért az orvosi kamarától javaslatokat, Kásler viszont nem

Written by

A belügyminiszter nem csak az orvosi kamarával, de más szervezetekkel, meghatározó szereplőkkel, köztük az egészségügy véleményvezéreivel széles körben konzultál. Láthatóan ezt valamilyen miniszterelnöki jóváhagyással teszi

– mondta a Népszavának adott interjúban Kincses Gyula. A Magyar Orvosi Kamara elnöke abból, hogy több tárcánál is készülnek előkészítő anyagok, arra következtet, hogy a van kormányzati szándék arra, hogy valami történjen az egészségügyben.

Pintér Sándor többször is konkrét témában kérte a kamara véleményét, semmiféle megrendelést nem adott, hanem nyitott kérdéseket tett fel, kíváncsi volt a szakmai szervezet álláspontjára. Például tudakolta azt, mit gondol az orvostársadalom a hálapénzről. Kincses elmondta, hogy – a belügyminiszterrel szemben – az egészségügyért felelős miniszter, azaz Kásler Miklós nem kért tőlük javaslatokat.

Az elnök szerint a járvány nyomán immár világos, hogy erősíteni kellene az egészségügyi rendszer reagálóképességét. Miként az is biztos, hogy az alapellátást meg kell reformálni annak érdekében, hogy a háziorvosok minél kevesebb beteget utaljanak tovább. A kórházakról azt mondta:

A fekvőbeteg-ellátásban megúszhatatlan az ellátások koncentrálása és a regionális centrumkórházak fejlesztése. És azt is tudjuk: ahhoz, hogy ez működjön is, szükség van egy rendes béremelésre.

Szerinte fontos, hogy megszűnjön, hogy az orvosoknak másod-harmadállás után kell rohangálniuk.

Az orvosbérekről azt mondta, Pintér Sándor értette az ügyet, amikor szóba hozták. Kincses szerint a megfelelő közellátás biztosítása nemzetbiztonsági érdek, annak pedig előfeltétele a bérrendezés és a hálapénz kivezetése, mert a kettő összefügg.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

https://24.hu/belfold/2020/05/23/kincses-gyula-interju-magyar-orvosi-kamara-pinter-sandor/

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Categories:
24.hu · Belföld
banner

Leave a Comment