máj 23, 2020
3 Views
0 0

Hétfőtől ismét fogadja az ügyfeleket a BKK

Written by

Hétfőtől újra fogadják az ügyfeleket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ügyfélközpontjai és központi ügyfélszolgálata – közölte a társaság szombaton az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a központi ügyfélszolgálat változatlan nyitvatartással, míg az ügyfélközpontok reggel hét és este hét óra közötti üzemelnek, figyelembe véve a közösségi közlekedésben még mindig tapasztalható jelentős forgalomcsökkenést.

A budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren található két ügyfélszolgálati pont továbbra is zárva tart, újbóli megnyitásuk a reptéri forgalom indulásától függ.

A BKK kiemelte, hogy fokozott figyelmet fordít a járványügyi ajánlások betartására, ennek megfelelően az ügyfélközpontokban kötelező az orr és a száj eltakarása a 6 évnél idősebbek számára, az értékesítőhelyeken csak a nyitott pultok számával megegyező számú ügyfél tartózkodhat bent egyszerre, és biztosítják ügyfeleik számára a kézfertőtlenítő-szer használatát a bejáratnál.

A tájékoztatás szerint a március 12-e után pótdíjjal sújtott utasoknak az ügyfélközpontok újranyitásától számított 5 munkanapon belül van lehetőségük arra, hogy utólag bemutassák bérletüket, tehát május 29-ig.

A BKK arra kéri ügyfeleit, hogy csak a személyes ügyintézést igénylő ügyekben keressék fel ügyfélközpontjait és a központi ügyfélszolgálatot.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

https://24.hu/belfold/2020/05/23/koronavirus-bkk-ugyfelszolgalat-irodak-ujranyitas/

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Categories:
24.hu · Belföld
banner

Leave a Comment