máj 23, 2020
5 Views
0 0

Feljelenti a Fidesz és a kínai kommunisták „nászajándékát” Szél Bernadett

Written by

Feljelentést tett a Budapest–Belgrád vasútvonal felújítási beruházása kapcsán hűtlen kezelés gyanújával Szél Bernadett független országgyűlés képviselő.

A kihallgatásra készen állok, a nyomozati anyagokba betekintést fogok kérni

– írja az MTI-hez eljuttatott szombati közleményében.

Megfogalmazása szerint „már bőven fizetjük a Fidesz és a Kínai Kommunista Párt nászajándékát”. Emlékeztetett, a kormány épp 82 milliárd forintot csoportosít át a projektre az idén eredetileg betervezett 61 milliárd forintos kiadáson felül, vagyis csak 2020-ban a kabinet erre a beruházása 143 milliárd forintot szán.

A Fidesz legyen szíves ne merjen minket szuverenitásból oktatni. A friss törvénymódosítás nyomán csak a Kínai Népköztársaság kormányának álláspontját beszerezve dönthet a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás iratainak nyilvánosságáról. Az tehát a dolog egyik fele, hogy a kínai kommunista párt diktál a kormánynak, miközben az minket tele szájjal hazaárulózik, de mindeközben mi – a magyar adófizetők és választópolgárok – nem ismerhetjük meg a kínai hitel kondícióit, a beruházás indokoltságát, a megtérülés kilátásait. Fizethetünk, de nem kérdezhetünk

– sorolja a kifogásait Szél Bernadett.

A képviselő botrányosnak tartja, hogy a vasútvonal felújítása a magyar állam legdrágább vasúti beruházása lenne (szakértői becslések szerint 3,6–4 milliárd forint körüli kilométer-árral), holott nem építésről, hanem felújításról van szó, azaz alig kell kisajátításokkal számolni, és a vonal kifejezetten könnyű, alföldi terepen halad, alagútépítésekre sem lesz szükség.

Emlékeztetett, az eddig nyilvánosságra került, az ismert paraméterek alapján készült szakértői számítások 130 és 2400 év közé teszik a projekt várható megtérülését.

A feljelentése kapcsán Szél megjegyzi, a legfőbb ügyész, „Polt Péter nem most fogja bevenni a bátorságszérumot, de minden papír és információ értelmet nyer akkor, amikor fordul a kocka.” Szerinte önmagában fontos, hogy a nyilvánosság értesüljön róla, hogy miközben százezret keres egy járványveszélyhelyzet frontvonalában, életveszélyben helyt álló egészségügyi dolgozó, a kormány önti a pénzt a semmibe.

Mert ez a semmi. Maga a teljes értelmetlenség: a kormány konkrétan arra készül, hogy titkosított dokumentumok alapján egy iszonyú drága, soha nem megtérülő, külföldi – kínai – érdekeket szolgáló, kimutatható gazdasági haszonnal sem a magyar munkahelyteremtés volumene, sem a várható hazai vámbevételek révén nem járó, ugyanakkor az ország eladósodottságát jelentősen növelő beruházást hajtson végre, százmilliárdos kárt okozva a magyar adófizetőknek

– állítja Szél Bernadett.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

https://24.hu/belfold/2020/05/23/budapest-belgrad-vasutvonal-epites-szel-bernadett-feljelentes/

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Categories:
24.hu · Belföld · Budapest
banner

Leave a Comment