máj 23, 2020
5 Views
0 0

Fekete maszkba menjenek az emberek színházba – tanácsolja a Magyar Teátrumi Társaság

Written by

Úgy tűnik, a fővárosban is kezd körvonalazódni, hogy mikor kezdhetnek próbálni a színházak. Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára az ATV Híradónak azt mondta: készítettek egy ajánlást az újranyitással kapcsolatban.

A közönség védelme ügyében kérdés, hogy miképp lehet biztosítani a járványügyi intézkedések betartását, például a maszkviselést.

Ezzel kapcsolatban ők azt tanácsolják, hogy színházban sötét színű maszkot viseljünk, ugyanis a világos maszk a világítás miatt zavarhatja a színészeket.

Fontos kérdés a nézők beengedése illetve pénztár előtti sorban állás is.

A második szempont a színészek egészségének a védelme a próbaidőszakban, majd előadás közben. Szabó László úgy véli: nehéz elképzelni, hogyan lehetne betartani a másfél méteres távolságot ilyen helyzetekben a művészek között.

A harmadik szempont a színházban dolgozó műszaki szakemberek, háttérben dolgozók védelme.

Nem nagyon tudják elképzelni, hogy kis létszámmal menjenek előadások, mert ez elidegenítő hatású lenne, így ők azt remélik, hogy nem így lesz, noha a legfontosabb, hogy egyáltalán lehessenek előadások.

A Magyar Teátrumi Társaság azt szeretné, ha meg lehetne tartani szeptember 11-én az országos színházi évadnyitót.

A teljes FB-poszt:

Szeptember 11-én megtartanák az országos színházi évadnyitótÚgy tűnik, a fővárosban is kezd körvonalazódni, hogy mikor…

Közzétette: ATV Magyarország Híradó – 2020. május 23., szombat

Kiemelt kép: Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

https://24.hu/kultura/2020/05/23/szinhaz-evadnyito-eloadas-szajmaszk-maszk-koronavirus/

(Visited 1 times, 1 visits today)
Article Categories:
24.hu
banner

Leave a Comment