ápr 30, 2021
7 Views
0 0

Hiller István: ha a felkészülés nem hagyományos, az érettségi sem lehet az

Written by

Néhány nap, és itt vannak az érettségi vizsgák. Tavalyhoz hasonlóan idén is csak írásbeli vizsgák lesznek, tekintettel a járványhelyzetre; ezt Hiller István volt szocialista oktatási miniszter – mint az InfoRádió Aréna című műsorában rámutatott – már februárban szorgalmazta, amikor erről még nem volt kormányzati döntés.

“Én álltam ki és tettem le azt a javaslatot, hogy

mivel a felkészülés nem volt, mert nem lehetett hagyományos és normális, a számonkérés sem lehet hagyományos.

Ez hosszú időn keresztül semmilyen visszhangot nem váltott ki, a kormány csak azt ismételgette, hogy arra készül, hogy hagyományos érettségi lesz. Meg kell mondanom, a közvetlen kollégáim is óvtak tőle, hogy ezt elmondjam, mert volt benne rizikó, de én szakmailag teljesen biztos voltam benne, hogy más döntést éppen az érettségizők érdekében nem lehet hozni, mert az hosszú távon befolyásolja egy évfolyam életét” – részletezte az MSZP-s politikus.

Szerinte az “átkozott Covid” uralta helyzetben az élet védelme a legfontosabb, mindennél alapvetőbb, de amennyiben úgy lehetett és lehet is látni, hogy a járványhelyzet mérséklődik, “más szempontot is figyelembe kell venni”, azt a szempontot, amiről “világos és egyértelmű tapasztalat van”.

“Az a tapasztalat, hogy az érettségizők az elmúlt három félévben szinte alig voltak az osztálytermekben. Azóta, hogy én februárban ezt a javaslatot és bejelentést megtettem, már több felmérés készült erről.”

Hiller István az interjú során meg is osztotta az egyik ilyen felmérés néhány adatát, amelyek szerinte arra mutatnak, hogy az online oktatási rendszerben számos feltétel alapvetően nem adott a rendes munkavégzéshez.

“Azt állítják a most érettségiző diákok, hogy az online oktatás alatt az élő magyarázat hiányzott a legjobban.

A megkérdezettek jelentős része semmit sem tartana meg a jelenlegi internetes tanulásból a tapasztalata szerint. A felkészülés nem tudott olyan színvonalat elérni, mint a hagyományos tanulás során. Az online érettségit többen utasítják el, mint ahányan választanák, ha ilyen lehetőség volna, és egyértelmű, hogy tanár és diák ebbe az oktatási formába belefáradt. Azt kell mondanom, ez bizonyítja, hogy figyelembe kellett venni a rendkívüli helyzetet az érettségi körüli döntéskor” – mutatott rá Hiller István.

A teljes interjút alább meghallgathatja.

Hiller István az Arénában

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Belföld · Infostart.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?