ápr 16, 2021
8 Views
0 0

Hiába kérik a szülők, hogy otthonról tanulhassanak a gyerekeik, az igazgató nem engedi

Written by

Szeretném kérni, hogy családjukra vonatkozó nyomós indokkal, kockázati személlyel kiegészítve küldje meg újra módosított kérelmét, hogy elbírálható legyen” – ehhez hasonló üzenetekkel utasította el az Újbudai Ádám Jenő Általános Iskola igazgatója azoknak a szülőknek a kérelmeit, akik a járványhelyzetre és a fertőzési kockázatra hivatkozva nem szeretnék visszaengedni az alsó tagozatos gyerekeiket az osztálytermekbe. 

A kormány döntése szerint hétfőtől az általános iskolák alsó tagozataiban visszatér a tantermi oktatás, de a járványadatok miatt továbbra is sok szülő fél a nyitástól, hiszen egyre több gyerek kerül kórházba koronavírus-fertőzéssel. Aszülők elvileg kérhetnék, hogy még otthon maradhasson a gyerekük, legalábbis egy hete Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár arról beszélt, hogy „ha egy szülő úgy dönt, hogy a járványügyi helyzetre hivatkozva ő a gyerekét aztán nem viszi be az iskolába, akkor egyébként ez igazolt hiányzásnak tekinthető. Tehát senkit azért ilyen jellegű hátrány nem ért, hogy ha a szülő nem engedte be”. 

[embedded content]

Az újbudai iskola igazgatója azonban nem fogadta el azt a TASZ által szerkesztett kérelemmintát, amiben indoklásként az állt: „A
jelenleg fennálló járványhelyzet és az ebből eredő fokozott
fertőzési kockázat olyan alapos indok, ami miatt kérem a
mulasztás igazolását
.”

Az olvasónk jelezte, hogy több visszautasított kérelemről is tudnak, és mivel már terjed a szülők között, hogy az igazgató nem fogadja el alapos indokként a járvényhelyzetet, ezért sokan eleve orvosi igazolással készülnek. Volt, aki a Dél-Budai Tankerületi Központhoz fordult az ügyben, ahonnan telefonon azt a választ kapta, hogy az igazgatónak el kellene fogadnia a kérvényeket. 

Péntek reggel a rádióban Orbán Viktor már árnyalt valamennyit az oktatási államtitkár megengedő hozzáállásán, amikor azt mondta: „a szülőknek megvan az a lehetőségük, hogy az igazgatóhoz forduljanak, hogyha a gyereket mégsem akarják engedni iskolába, és akkor az igazgató dönt arról, hogy a hiányzást igazoltnak vagy igazolatlannak tekinti. Az igazgatók vannak a legközelebb a valóságos élethez, ők tudják leginkább eldönteni, hogy a gyermek érdekét melyik döntés szolgálja jobban”. 

A szülői kérelmek visszautasítása miatt kerestük az 
Újbudai Ádám Jenő Általános Iskolát, de egyelőre nem válaszoltak.  




Kapcsolódó

444.hu/2021/04/16/hiaba-kerik-a-szulok-hogy-otthonrol-tanulhassanak-a-gyerekeik-az-igazgato-nem-engedi

Komment írása

Article Categories:
444
banner

Vélemény, hozzászólás?