nov 22, 2020
4 Views
0 0

Hétfőtől már csak így utazhatunk debreceni buszokon

Written by

Hétfőtől már csak így utazhatunk debreceni buszokon

Hétfő reggeltől már csak a buszsofőrtől távol utazhatnak az utasok a debreceni buszokon. A járvány terjedése miatt volt szükség az intézkedésre. A sofőrök mögötti első sort lezárják, mögötte egy vonallal jelzik majd, hogy meddig lehet előre menni.

Ma még lehetett a buszokon és trolikon a vezető mögött közvetlenül utazni, de hétfőtől már változnak a szabályok Debrecenben. A Közlekedési cég vezetője azt mondt, hogy a gépkocsivezetőket próbálják így óvni a fertőzéstől.

“A járművezetőink érdekében lezárjuk a két első ülést, ami a járművezető mögött van, illetve a két első ülés mögött egy vörös csíkot helyezünk el, tekintettel arra, hogy mind az autóbuszainkon, mint a trolibuszainkon nyitott a fülke és megpróbáljuk a járművezetőinket így megvédeni, és arra kérjük az utasainkat, hogy a vörös csík mögött tartózkodjanak majd a jármű belsejében.” – nyilatkozta Miklós István forgalmi igazgató.

A buszok egy részén már láthatóak a jelek és a szalagok, melyek azt mutatják, hogy hol lehet utazni. Az első ajtón fel lehet szállni, jegyet is lehet vásárolni a sofőrtől, de ezt követően a busz belsejébe kell menni mindenkinek. Az utasok azt mondták, hogy megértik az új szabályokat.


Az új szabályok hétfőn reggel lépnek hatályba Debrecenben. A közlekedési vállalatnál abban bíznak, hogy ezzel az intézkedéssel a sofőröket sikerül jobban védeni és így el tudják kerülni a tömeges megbetegedéseket. A sofőrök kiesése ugyanis a város tömegközlekedését is megbéníthatja.

atv.hu

Ajánlom

www.atv.hu/belfold/20201122-hetfotol-mar-csak-igy-utazhatunk-debreceni-buszokon

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?