ápr 8, 2021
5 Views
0 0

Hét múltbéli LG telefonnal búcsúzunk a mobilmárkától

Written by

Az LG többé nem gyárt okostelefont, pedig igencsak csak hosszú időszak áll mögötte abból a korszakból, amikor még e piac egyik jelentős szereplője volt. Összeszedtünk hét említésre méltó LG telefont a „dicső hőskorból”. Nem mindegyik találta meg a maga célközönségét – és még enyhén fogalmaztunk…

Már évek óta lehetett arról hallani, hogy az LG kilép az okostelefon-üzletből. Pedig valamikor még a világ harmadik legkelendőbb mobilmárkája volt.

Manapság már annyira veszteséges a cég okostelefon-üzlete, hogy a BBC írása szerint még a globális okostelefonok listájára sem kerül. Az IDC piackutató cég szerint a 11. helyet foglalja el.

A cég azon döntése, hogy végül feladja ezt az iparágat, egy jelentős pillanatnak számít az egész okostelefon-piacon – többek között azért is, mert katalizátora is lehet vállalatoknak is, mint például a Sonynak is, hogy ugyanezt a döntést meghozzák. (A Sony már évek óta nem gyárt például laptopot sem, szóval benne van a pakliban, hogy a szintén nem túl fényes sikereket elért okostelefonos részleget is ejtik.)

Másrészről azért is elég nagy „érvágás” ez a piacnak, ugyanis az LG mindig is kitűnt azzal, hogy megpróbált innovatív termékeket gyártani, ami a piac többi részére nem volt jellemző. Például januárban mutatták be a következő újításnak szánt handsetjüket: egy olyan okostelefont, amelynek ki lehetett húzni a képernyőjét – csakúgy, mint az Oppoét, amelyről írtunk is.

Sok elemző szerint egyébként az LG-vel az volt a probléma, hogy hiába volt sokszor briliáns a technológia, ugyanakkor bizonyos termékeik túl szűk réteget céloztak be.

És melyek volt a legérdekesebb LG márkájú telefonok? Nézzük az említett hetes listát – időrendi sorrendben…

LG Prada (2007)

Napjainkban már kevesen emlékeznek rá, de az LG ezzel az színes, érintőképernyős okostelefonnal, amelyet KE850 néven is ismertek, megelőzte az Apple iPhone-ját, amelyet nem sokkal a KE850 után jelentettek be. Az LG Mobile Handset R&D Center azt is nyilatkozta, hogy szerintük az Apple tőlük lopta az érintőképernyő ötletét.

Különbség volt a két készülék között, hogy míg mindkét eszköz kapacitív technológiát használt az ujjal való érintés finom észlelésére, addig csak az iPhone érzékelt egynél több ujjat, ezáltal lehetővé téve például a két ujjal való ki-be nagyítást.

Az LG telefonjának viszont megvoltak a saját előnyei is, mint például a vaku és a videófelvétel képessége is, amelyre az első iPhone még nem volt képes.

Ugyanakkor az Adobe Flash szoftverén alapuló operációs rendszere még korlátozott érintési képességeit sem tudta teljes mértékben kihasználni.

Hiányzott például a Qwerty-billentyűzet, vagyis a tulajdonosok csak úgy írhattak üzeneteket, hogy többször megnyomták a számbillentyűk digitális ábrázolásának gombjait, akárcsak régebbi modelleken. 

LG Optimus 3D P920 (2011)

A 2011 januárjában piacra dobott 3D-s LG Optimus volt talán a legérdekesebb készülék az összes közül, mert a világ első 3D-s telefonjaként úgy tudott háromdimenziós képet nyújtani, hogy ahhoz semmilyen szemüveg sem kellett. Némileg így hasonló technológiát használt, mint a Nintendo 3DS – viszont az „csak” egy kézben hordozható videójáték-konzol volt, míg az Optimus egy többfunkciós okostelefon.

A készülék egyrészről egy ki-be kapcsolható, 800*480-as 3D-s képernyőt használt, amelyet letöltött 3D-s filmekkel, vagy 3D-s YouTube-videókkal nagyszerűen lehetett használni, illetve a 2010-es évek elején 3D-s játékok is megjelentek Androidroidra. Bár a 4,3 colos képernyő nem volt túlzottan nagy, azonban ezért a rendkívül impozáns (és állítható) 3D-s látvány bőségesen kárpótolt.

Másrészről a felhasználó is tudott 3D-s képeket és videókat készíteni a hátoldalon található két 5 MP-s kamera segítségével, amelyeket aztán online is megoszthattunk a megfelelő weboldalakon, vagy 3D-s tévére is kivetíthettük. Sajnos, az újabb és újabb Android frissítésekkel és szoftverekkel a készülék jelentősen belassult, és egy idő után majdnem teljesen használhatatlanná vált.

Más gyártók is készítettek 3D-s kijelzős telefonokat, illetve maga az LG is kiadott egy erősebb verziót is LG Optimus Max nevén, illetve egy másik brandje, az LG Revolution is 3D-s volt.

LG G2 (2013)

A cég Android-alapú Optimus G telefonjának sikere után az LG mérnökei arra hívták fel a figyelmet, hogy fontos, hogy a készülék utódja könnyebben kezelhető legyen. Szerintük, a probléma az volt, hogy a felhasználók nehezen kezelték az eszközöket egy 5 colos kijelzővel.

Az általuk kitalált megoldás az volt, hogy nyomógombokat illesztettek a készülék hátuljára, amelyekkel különböző dolgokat lehetett csinálni, attól függően, hogy mennyi ideig nyomkodta a felhasználó ezeket.

Ez a készülék, illetve az ezt követő G3, amely lézersugárral fókuszálta kameráját, a cég két csúcspontját jelentette.

LG G Flex (2013)

2013-ban az LG és a rivális Samsung egyaránt szinte megszállottan kezdett foglalkozni a rugalmas képernyők használatának lehetőségeivel a készülékeikben, még akkor is, ha a fejlesztőmérnöki korlátozások miatt csak nem rugalmas eszközökben használhatták ezeket.

Mind a két gyártó úgy döntött, hogy különböző módon görbíti készülékeit, de az eredmény mindkettőnél ugyanaz volt: a fogyasztók mindkét megoldást 

PARASZTVAKÍTÁSNAK ÉRZÉKELTÉK.

A G Flex emellett egy másik funkciót is kínált: egy „öngyógyító” lehetőséget a hátoldalon, amely azt jelentette, hogy az apró karcolások elhalványultak. Még így sem vált bestsellerré a készülék.

Ettől függetlenül az LG 2015-ben még bepróbálkozott a G Flex 2-vel, amely valamivel kisebb készülék volt.

A G Flex igazi öröksége azonban az volt, hogy a mérnököket arra késztette, hogy továbbfejlesszék ezt a technológiát a kitágítható képernyők irányába.

LG G5 (2015)

Az alapkészüléket kiegészítő modulok koncepciója már az okostelefonok dátumát megelőzi – a Sony Ericsson funkciótelefonok például csavarozható kamerákkal rendelkeztek. A G5 célja azonban az volt, hogy ezt egy új szintre emelje szétválasztott kialakítással, hogy ezáltal az alkatrészek egyre bővülő (és később megvásárolható) palettáját a helyére lehessen helyezni.

A kezdeti modulok körébe tartozott például egy olyan, amely magasabb színvonalú zenét játszott, egy kézi vezérlésű kamera, rajta egy kis fogantyúval… és sajnos csak ennyi volt.

Bár számoltak azzal, hogy külsős cégek majd beszállnak a modulok gyártásába, ezekből egyetlenegy sem jelent meg.

A Lenovo később megpróbált ugyanezen az úton járni, és ők is kudarcot vallottak vele. A probléma valószínűleg az lehetett, hogy a vásárlóknak nem volt szimpatikus az állandó bővítgetés, inkább megint új okostelefont vettek a régi helyett.

LG V50 (2019)

Az LG nem tágított a G5 kudarca után sem, és 2019-ben makacsul visszatért a négy évvel azelőtt már egyszer megbukott koncepció egy újabb változatához a V50-nél.

Az új készüléket azzal a képességgel „áldották meg”, hogy hozzákapcsolhattunk egy második kijelzőt, ezáltal például külön érintőképernyős vezérlőket kínáltak bizonyos játékokhoz, vagy lehetőséget ad a vloggereknek arra, hogy miközben az élő felvételeket jelenítették meg az egyik kijelzőn, addig kommentárokat a másikon.

NEM KÉRTEK

 ebből a drága megoldásból sem a gamerek, sem a vloggerek…

LG Wing (2020)

Úgy tűnik, hogy a Wing az LG utolsó kísérlete arra nézve, hogy „forradalmasítsa” az okostelefont.

A telefonnak egy nagyobb képernyője volt, amelyet körbe lehetett forgatni, és egy kisebb volt alatta.

Az ötlet ismét az volt, hogy olyan dupla érintőképernyős megoldást biztosítson, amely nem fedte el egy játék vagy egy film teljes képernyőjét, vagy abban segített, hogy a tulajdonos egyszerre két alkalmazást használjon.

A probléma természetesen az volt, hogy egy bizonyos idő után amortizálódó és kettészakadó eszközről volt szó – annak ellenére, hogy a cég ígéretet tett arra nézve, hogy a zsanér legalább 200 000 forgásig kitart.

index.hu/tech/cellanaplo/2021/04/08/het-multbeli-lg-telefonnal-bucsuzunk-a-mobilbrandtol/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Cellanapló · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?