okt 15, 2020
6 Views
0 0

Hátborzongató: A francia lap újságírója szerint a koronavírus jó eszköz arra, hogy az EU megtörje a magyarokat és a lengyeleket

Written by

Az elemzés szerint a brüsszeli szaknyelvben használt ‘V4’, vagyis a négy közép-európai állam, vagy ahogy Kauffmann nevezi a három muskétás tömb (mivel 1992-ig Csehország és Szlovákia összetartozott), hűen tükrözi az elmúlt évszázad egész Európájának történetét. A sztálinizmussal, fasizmussal, ezeknek szétszakadásaival, a rengeteg háborúzással, az 1989-es forradalmon át az Európai Unió bővítésén keresztül, egészen a Covid-19 válságig.

(A legfrissebb hírek itt)

Ami közös volt bennük, hogy 1945 után nagy szerencsétlenségükre a Szovjet Birodalom uralma alá kerültek. Ám volt bátorságuk, hogy 44 évvel később kivívják szabadságukat. A visegrádi csoport erőinek egyesítése lehetővé tette számukra, hogy előmozdítsák az Európai Unióhoz való csatlakozásuk ügyét, melyet 2004-ben el is értek. Azóta V4 egy regionális együttműködés eszköze.

(Ez is érdekelheti: Amit az Unió csinál, az zsarolás Gulyás Gergely szerint)

Az elemzés szerint kevésbé pozitív oldala az együttműködésnek, hogy Orbán Viktor, aki tíz éve van hatalmon Magyarországon, és a lengyel Jaroslaw Kaczynski már egy kevésbé dicsőséges képet adott hozzá az együttműködéshez. Az elemzés szerint ez, azért lehet, mert a nyitott nyugat-európai értékektől eltérő szemléletmódot képviselő országcsoportokról beszélünk, amelyeknek még a társadalmi fejlődése is másképpen alakult. 2015-ben közös erővel sikerült blokkolniuk a menekültek EU-n belüli terjesztésére tett kísérletet.

A lap szerint ez a szép egység épp szétesőben van a jogállamiság kérdése miatt. “Magyarország és Lengyelország szétzúzza a jogállamiság kérdését”, és mérgezi az EU-t. Brüsszel kísérletei, hogy visszavonassa Magyarországgal és Lengyelországgal a jogi reformokat és az erősen kontrollált média feletti kontrollt, csak nagyon kevés hatása volt.

Az EU a feszültségek, fenyegetések és kompromisszumok között vergődve, ‘rosszul felszerelve’, elérkezett egészen a COVID-19-ig. És ez a koronavírus-járvány hirtelen újjáélesztette a jogállamiság kérdéskörét. A járvány az EU kezébe megfelelő eszközöket adott Magyarország és Lengyelország ellen. Mivel most a két országnak tudják szegezni a kérdést, hogy: mennyiben igényelhetik a tagállamok a közös alapból való részesedést, ha nem tartják be a közös szabályokat?

Ezáltal a vírus váratlan lehetőséget kínál a jogállamiság védelmezőinek, különösen az Európai Parlamentben. Kauffmann szerint:

“Itt van végre az az eszköz, ami hiányzott az ellenszenves kormányok ‘meghajlításához’.”

Természetesen Budapest és Varsó hatalommal való visszaélésről beszél, és azzal fenyegetnek, hogy blokkolják az ösztönző csomag végrehajtását. Szijjártó Péter külügyminisztert meghívták a Globesec Fórumra Pozsonyba. Ott elmondta, hogy a magyar kormány megérdemli a pénzt és nincsenek problémái a jogállamisággal, nekik a zsarolással van problémájuk. Kazynski lengyel miniszterelnök helyettes azzal vádolja az EU-t, hogy terrorizálja Lengyelországot, akinek 23 milliárd euró jár a gazdaság élénkítési terv keretében. Varsó vétózni fog, amennyiben az Unió bármilyen retorziót megpróbál alkalmazni.

(Le Monde)

Blikk Megmondó

EXTRA AJÁNLÓ
Újra a csúcson? Ezzel rukkolt elő a Huawei (x)
Hogyan lehet olcsóbban vásárolni kozmetikumot? Íme a titok! (x)

www.blikk.hu/aktualis/politika/jogallamisag-v4-orban-viktor/b7lbyk0

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?