ápr 11, 2021
10 Views
0 0

Hat új Nokiát mutatott be a HMD

Written by

2021. április 11. 16:21, vasárnap

A cég ezzel egy időben a szolgáltatók területére is belép.

A HMD Global viszonylag gyakran szerepel a hírekben, néhány hónappal ezelőtt például két régi Nokiát élesztettek fel. Most 3 friss sorozatot, összesen 6 új okostelefont mutattak be, eközben pedig egy országban virtuális szolgáltatóként is megjelennek.

A hivatalos közleményből kiderül, hogy a Nokia X-sorozat lesz a legerősebb szint, bár ennek most bemutatott két tagja nem nevezhető prémium megoldásnak. Mindkét telefon a Snapdragon 480 5G-chipre épül, amihez egy 6,67 Full HD+ kijelző, egy 4470 mAh-s akkumulátor, valamint a jack-dugó csatlakozik. Az X20 6 vagy 8 GB memóriát és egy 128 GB-os tárolót vonultat fel, míg az X10 esetében ez 4 vagy 6, illetve 64 vagy 128 GB-os. A hátoldalon egy négyes kameramodult helyeztek el, ezen csak a főérzékelő lesz különböző (64 és 48 megapixeles), miközben a hivatalos ár sorrendben 349 és 309 euró. Fenntartják annak jogát, hogy a későbbiekben jóval erősebb telefonokkal bővítsék ki ezt a családot.

[embedded content]

A Nokia G10 és G20 közötti eltérés már jóval hangsúlyosabb lesz, bár a kijelző mindkét esetben 6,5 hüvelykes, a felbontás pedig a HD+, viszont a G10 a MediaTek G25 chipet kapja meg 3 vagy 4 GB RAM, egy 32 vagy 64 GB-os tároló, és 139 eurós ár kíséretében, míg a Nokia G20 a G35 chipet, 4 GB RAM-ot, 64 vagy 128 GB-os tároló, illetve 159 eurós árat kínál. A G20 hátoldali kamerája négy érzékelőből áll, a G10 esetében viszont már hiányzik az ultra-nagylátószögű példány, a 48 megapixeles főszenzort pedig egy 13 megapixeles változat váltja fel. Mindkét telefon a méretesebb, 5050 mAh-s akkumulátorra támaszkodik.

A Nokia C-sorozat egyelőre 89 és 75 eurós áron kínálja elérhető tagjait, az Android Go kíséretében, ami szintén jól jelzi a szerény kialakítást. A 6,5 hüvelykes kijelző és a 3000 mAh-s akkumulátor mellett az 5 megapixeles hátoldali és előlapi kamera, valamint a belépő szintű Unisoc-chip érdemel említést ezen telefonok kapcsán.

A HMD Global emellett virtuális szolgáltatóként lesz jelen a brit piacon, az EE meglévő hálózatára építve, egyelőre nem túl sok elérhető részlettel.

sg.hu/cikk.php?cid=145091

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
SG.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?