ápr 21, 2021
5 Views
0 0

Használható a Johnson & Johnson vakcinája az Európai Gyógyszerügynökség szerint

Written by

2527 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 757 ezerre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 207 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 25 787 főre emelkedett.
Már 3 millió 363 ezer embert beoltottak, közülük 1 millió 425 ezren már a második adagot is megkapták.
A következő tíz napban 1 millió 480 ezer adag oltóanyag érkezik Magyarországra Oroszországból és Kínából – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Elismerően nyilatkozott a magyar intézkedésekről Hans Kluge, miután találkozott Szijjártó Péterrel. A WHO európai regionális igazgatója, üdvözölte a határozott lépéseket és a példaértékű oltási kampányt.
Magyarországon az oltás önkéntes, ezért regisztrációhoz kötött. Regisztráció alapján folytatják az oltást a háziorvosoknál és az oltópontokon egyaránt – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Mától Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is elkezdik a lakosság immunizálását a Honvédelmi Minisztérium oltóbuszai – hangzott el az M1-en.
Személyre szabott segítséget szeretne nyújtani az Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita által létrehozott, a koronavírus miatt árván maradt gyermekeket segítő alapítvány.
Az ágazati bértámogatásra jogosultak április 30-ig igényelhetik a bérek 50 százalékát fedező támogatást a munkaügyi központok foglalkoztatási főosztályain – mondta Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1-en.
Élelmiszerbiztonsági, élelmiszer-higiéniai ajánlásokkal segíti a nyitásra készülő vendéglátóhelyek működtetését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Termőre fordultak az Egészségipari Beruházási Támogatás fejlesztései, most újabb három beruházás valósult meg összesen 2,5 milliárd forintból – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán.
A Magyar Honvédség 77 százaléka már védett a koronavírussal szemben – mondta a Magyar Honvédség parancsnoka az M1-en.
Tavaly május óta összességében több mint ezermilliárd forint általános forgalmi adót utalt ki gyorsabban az adóhivatal. A járvány miatt bajba jutott vállalkozásokat segíti, ha ez az intézkedés az év végéig fennmaradhat – mondta Izer Norbert államtitkár.
Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói  megállapodtak arról az éghajlatpolitikai célkitűzésről, amely szerint az unió 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest.
A világon 142,6 millió ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 millió, a gyógyultaké 81,7 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.
Mától előzetes regisztráció nélkül is meg lehet kapni a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcináját, valamint a Szputnyik V védőoltást Szerbiában.
Folytatódik a koronavírus-járvány enyhülése Csehországban: kedden 3787 új igazolt fertőzést mutattak ki a laboratóriumok, mintegy 25 százalékkal kevesebbet, mint egy hete.
Franciaország túl van a koronavírus-járvány újabb hullámának tetőzésén, de a kormány még korainak tartaná a korlátozások enyhítését.
Az új koronavírus minden eddig ismertté vált mutációjával szemben védelmet nyújt a Szputnyik V vakcina – jelentette ki Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója a vesti.ru állami médiaportálon.
A brit kormány ősztől legalább két olyan gyógyszert szeretne forgalomba hozni, amelyek elejét veszik a koronavírus terjesztésének és felgyorsítják a fertőzöttek felépülését – mondta Boris Johnson miniszterelnök.
Florin Citu marad a miniszterelnök Romániában, a kormányt alkotó jobbközép politikai alakulatok pedig a koalíciós megállapodáshoz fűzött kiegészítésben pontosították együttműködésük szabályait, hogy elkerüljék a további konfliktusok kialakulását.
Az ír sziget lakóinak többsége szerint Észak-Írország 25 éven belül kiválik az Egyesült Királyságból és egyesül az Ír Köztársasággal.
Oroszország megtalálja a módját, hogy megvédelmezze érdekeit, ha más országok megtagadják a párbeszédet vele – jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök a parlament két házához intézett éves üzenetében.
Putyin szerint egyes országokban szokássá vált, hogy „sportot űzzenek Oroszország ok nélküli piszkálásából. Azok, akik provokációkat szerveznek Oroszország ellen, úgy meg fogják ezt bánni, ahogyan már régóta nem bántak meg semmit”.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videón keresztül azt üzente Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy kész vele találkozni az ukrajnai Donyec-medencei frontvonal bármely pontján, és Ukrajna nem fél Oroszországtól.
A rendőrség több orosz városban házkutatást tartott aktivistáknál és újságíróknál az Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki politikus támogatására tervezett országos megmozdulás reggelén.
Washington nem habozik további politikai eszközöket alkalmazni Oroszország ellen az Alekszej Navalnij elítélt ellenzéki politikussal szemben tanúsított bánásmódja miatt – jelentette ki Ned Price, az amerikai külügyminisztérium szóvivője. 
Hszi Csin-ping kínai elnök is részt veszt a csütörtökön kezdődő, kétnapos klímacsúcson, amelyet Joe Biden amerikai elnök kezdeményezett – közölte a kínai külügyminisztérium.
A ramadán böjti hónap utánra, május második felére halasztják az afgán béketárgyalások eredetileg április 24. és május 4. közé tervezett törökországi fordulóját.
Mindhárom vádpontban bűnösnek találta az esküdtszék Derek Chauvin volt rendőrtisztet. Chauvin tavaly május 25-én, egy rendőri intézkedés során perceken keresztül térdelt az afroamerikai George Floyd nyakán, és ezzel a vád szerint a férfi halálát okozta.
Harmincöt határsértőt találtak egy román kamionban Nagylaknál szerdára virradóra a román és magyar határrendészek – tájékoztat a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Testi sértés, becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak és erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás miatt folytat nyomozást egy szerződéses katona ellen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.
Három nőt kényszerített németországi prostitúcióra egy Csongrád-Csanád megyei községben élő román állampolgárságú férfi, az asszonyokkal közös gyermekeire eközben élettársa vigyázott Magyarországon.
Elfogtak egy nigériai férfit Görögországban, aki rávette magyar társát, hogy nyisson bankszámlát, amelyre bűncselekményekből származó pénzt utaltak át 2015-ben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Az ügyészség fegyházbüntetést kért arra a férfira, aki tavaly ősszel késsel kirabolt egy újpesti állateledelboltot.
Dénes Mercédesz és Németh Zsanett is az első mérkőzésén kikapott a varsói birkózó Európa-bajnokságon.
Az éllovas Ferencváros 3:0-ra legyőzte ősi riválisát, a vendég Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában, így a hátralévő meccsek eredményétől függetlenül megvédte a címét.
A bennmaradásért küzdő Zalaegerszeg hazai pályán 5:0-ra legyőzte a kieső helyen álló Budafokot a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában.
Férfi kosárlabda NB I: Alba Fehérvár-Debreceni EAC 114:105; Egis Körmend – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 80:97

hirtv.hu/ahirtvhirei/hasznalhato-a-johnson-johnson-vakcinaja-az-europai-gyogyszerugynokseg-szerint-2520417?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?