ápr 29, 2021
7 Views
0 0

Három év börtönt kapott egy férfi, mert meg akart erőszakolni egy nőt a komáromi buszmegállóban

Written by

Szexuális kényszerítés bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától a Komáromi Járásbíróság azt a férfit, aki 2018. október 30-án rátámadt egy nőre. 

A nő kora este egy komáromi buszmegállóban várakozott, amikor odalépett hozzá a férfi, akinek közben a kezében volt a nemi szerve. Először érthetetlenül elkezdett magyarázni a nőnek, tőle 20 cm távolságra, majd megfogta vállát, és egy határozott mozdulattal maga felé rántotta, hogy a nemi szerve felé közelítse. A nő elütötte a férfi kezét, és meglökte őt a vállánál, hogy távolabb kerüljön tőle, majd felszállt az érkező buszra. 

A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mert a vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. A bíróság külön végzésben rendelkezett a letartóztatás fenntartásáról, mely végzés jogerőre emelkedett. (Birosag.hu)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a
járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és
a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a
nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz
a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy
áll a járvány Magyarországon és a világban.

A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból,
infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette
a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk,
hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik
egészségét is.

444.hu/2021/04/29/harom-ev-bortont-kapott-egy-ferfi-mert-meg-akart-eroszakolni-egy-not-a-komaromi-buszmegalloban

Komment írása

Article Categories:
444
banner

Vélemény, hozzászólás?