máj 3, 2021
10 Views
0 0

Harc a hallgatókért

Written by

A koronavírus-járvány harmadik hulláma leszállóágba került, ugyanakkor továbbra is fontos az oltási program folytatása, mivel azáltal elkerülhetők az újabb súlyos járványhullámok – mondta Galgóczi Ágnes a közmédiának.
Újra látogathatók az idősotthonok, mivel a legtöbb intézményben magas azok száma, akiket beoltottak koronavírus ellen – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
A koronavírus ellen beoltott négymillió magyar állampolgár egyúttal négymillió figyelmeztetés a baloldali pártoknak arról, hogy az emberélet védelme fontosabb bármilyen politikai megfontolásnál – mondta a Dömötör Csaba a Kossuth rádióban.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint az egész ország sikere a négymillió beoltott elérése, aminek köszönhetően egyre látványosabban indulhat újra az élet.
A koronavírus-járvány áldozataira emlékeztek a Szegedi Tudományegyetem sürgősségi betegellátó önálló osztályának munkatársai vasárnap este a Dóm téren.
A Demokratikus Koalíció Dobrev Klárát, a párt EP-képviselőjét indítja miniszterelnök-jelöltként az ellenzéki pártok őszre tervezett előválasztásán.
„Az előválasztásnak csúfolt színjáték” forgatókönyvét a baloldali választók ugyan nem ismerik, de Gyurcsány Ferenc azt már rég megírta – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Hollik István hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc a baloldal valódi vezetője, „náluk mindent ő dönt el, éppen ezért ez az egész előválasztásosdi egy nagy színjáték”.
A kormány hisz abban, hogy a gyermeknevelés és a hivatás összeegyeztethető, ezért 2010 óta családközpontú lépésekkel támogatja az édesanyákat és a családokat – hangsúlyozta a családokért felelős tárca nélküli miniszter anyák napja alkalmából.
Ma reggel – a járványügyi szabályok betartásával – országszerte megkezdődnek az írásbeli érettségi vizsgák. Az első érettségi napon magyar nyelv és irodalomból középszinten 71 ezren, emelt szinten mintegy kétezren adnak számot tudásukról.
Az információhoz jutás jogának érvényesülését, a sajtó szabadságát és függetlenségét, valamint a szólásszabadságot mindenhol elő kell mozdítani és meg kell védeni – jelentette ki az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
A világon 152,5 millió ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3,2 millió, a gyógyultaké pedig 89,6 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint.
Az indiai vírusmutáció nem veszélyezteti Ausztria nyitási terveit – idézte a Der Standard osztrák napilap Wolfgang Mückstein egészségügyi minisztert.
A korábbinál valamivel jobb állapotok uralkodnak a Covid-kórházakban Szerbiában, de aggodalomra ad okot, hogy hogyan alakul a járványhelyzet az ünnepi időszak után – mondta Milika Asanin, a szerbiai klinikai központ igazgatója.
Horvátországban és Szlovéniában is csökkent az új koronavírussal fertőzöttek száma – derült ki a válságstábok jelentéséből.
A horvát belügyminisztérium pontosította a horvátországi beutazással kapcsolatos közleményét, így a határátlépéshez csak abban az esetben lesz elegendő egy oltás, ha az illető igazolni tudja, hogy már átesett a koronavírus-fertőzésen.
Meghaladta a 15 milliót a koronavírus elleni oltásokból beadott második dózisok száma Nagy-Britanniában. Az eddig beadott első és második oltási adagok együttes száma megközelítette az 50 milliót.
Oroszországban továbbra is feszültséget okoz a koronavírus-járvány, még mindig több mint 300 ezer fertőzöttet tartanak megfigyelés alatt – jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter.
Több mint 270 millió adag koronavírus elleni vakcinát adtak már be Kína-szerte szombatig – közölte a kínai nemzeti egészségügyi bizottság.
Indiában rekordot döntött a koronavírus okozta napi új halesetek száma, a betegségben 3689-en haltak meg, a napi új 392 488 fertőzöttel pedig 19,5 millióra nőtt a pozitívra teszteltek száma a járvány kezdete óta.
363 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig – tájékoztat az Országos Rendőr-főkapitányság.
Mezőgazdasági vontató ütött el Debrecen külterületén egy 28 éves férfit, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóügyelete.
Labdarúgó NB I: Budafoki MTE-Budapest Honvéd FC 0:1
Női kézilabda NB I: DVSC Schaeffler-Érd 43:35
Férfi vízilabda ob I: OSC – FTC-Telekom Waterpolo 9:7
Az Internazionale nyerte az olasz labdarúgó-bajnokság 2020/21-es kiírását.
A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Portugál Nagydíjat.

hirtv.hu/ahirtvhirei/harc-a-hallgatokert-2521025?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?