máj 31, 2021
21 Views
0 0

Halálosan megfenyegettek egy minisztert

Written by

A konzervatív néppárti Raab múlt héten mutatta be újságírók előtt a politikai iszlám ellen meghirdetett programot, melynek keretében nyilvánosságra hozták az ország úgynevezett iszlám-térképét. Az iszlám-térkép átfogó képet ad az Ausztriában tevékenykedő muzulmán szervezetekről, egyesületekről, hitközségekről és az őket képviselő fontosabb személyekről, illetve irányultságuk, kapcsolataik besorolásáról, továbbá rávilágít egyes szervezetek összefonódásaira a politikai iszlám ideológiájával, szervezeteivel és hálózatával.

(A legfrissebb hírek itt)

A tárcavezető azóta – elsősorban közösségi médiaplatformokon – több halálos fenyegetést is kapott. A minisztérium szóvivője elmondta, már értesítették az Alkotmányvédelmi és Terrorizmusellenes Szövetségi Hivatalt (BVT), és a rendőrség is nyomoz az ügyben.

Eközben a Muzulmán Ifjúság Ausztria (MJÖ), az osztrák iszlám hitközösség ifjúsági szervezete feljelentést helyezett kilátásba Raab ellen, mert véleményük szerint az egyesületek nyilvánosságra hozatala “átlépett egy határt”.

Michael Ludwig, Bécs polgármestere (Osztrák Szociáldemokrata Párt – SPÖ) is bírálta a világhálón is elérhető iszlám-térképet, véleménye szerint “ez nem az integrációt szolgálja, hanem megosztja a társadalmat.” Ludwig hangsúlyozta, hogy ő a békés és egymás iránt tisztelettel megnyilvánuló együttélés híve.

Susanne Raab visszautasította a vádakat, ugyanakkor felrótta a polgármesternek, hogy “a tolerancia leple alatt struccpolitikát folytat, és nem vesz tudomást a valóságos problémákról”. Hangsúlyozta, a legfontosabb, hogy végre különbséget lehessen tenni a vallásukat békésen gyakorló muzulmánok hitközségei és egyesületei, valamint a radikálisan szélsőséges, a politikai iszlám befolyása alatt álló szervezetek között.

Az ugyancsak néppárti Karl Nehammer belügyminiszter egy hétfői sajtótájékoztatón védelmébe vette az integrációs minisztert, és kifejtette, elfogadhatatlan, hogy “az ilyen halálos fenyegetések lassan mindennapossá válnak”.

(Ez is érdekelheti: Elrendelték két “radikális mecset” bezárását Ausztriában)

Hangsúlyozta, a rendőrség mindent bevet, hogy elejét vegye ezek elterjedésének. Véleménye szerint össztársadalmi párbeszédre van szükség, hogy a vitás kérdésekben és a különböző vélemények ütköztetésekor ne az erőszak és az internetes zaklatás legyen a megoldás, hanem a társadalmi érintkezések – beleértve a világhálót is – újra kulturált formában, a normalitás keretein belül történjenek.

(MTI)

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

www.blikk.hu/aktualis/politika/iszlam-ausztria-halalos-fenyegetesek-miniszter/7ye0llr

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?