okt 15, 2020
10 Views
0 0

Hajnal Tamás: "Fel kell készülnünk arra is, hogy a csoportkör nem lesz sétagalopp"

Written by

A Ferencváros sportmenedzsere néhány mondatban válaszolt egy interjú során a közelgő Barcelona elleni mérkőzés kapcsán olyan kérdésekre, melyeknek a központi témaköre a klub és játékosok felkészültségét veszi górcső alá. Amit elsőként fontos megjegyezni, hogy a játékosokra olyan terhelés vár, mint karrierjük során eddig még soha:

(A legfrissebb hírek itt)

“A szakmai stábnak éppen ezért különösen okosan kell a játékosok terhelését elosztania, muszáj nagyon odafigyelni a sérülések elkerülésére. Alighanem kivédhetetlen, hogy egy-két játékos hosszabb vagy rövidebb időre kidőljön”– mesélte, majd elmondta, habár a pénteki Kisvárda elleni, és a kedden a katalánokkal szemben játszandó sportesemény két külön kávéházban zajlik le, ez még nem ok arra, hogy zavart okozzon a fejekben.

“Büszkék vagyunk rá, hogy eljutottunk a Bajnokok Ligája csoportköréig, hihetetlen eredmény, ám a klubnál elsőbbséget élvez az újabb bajnoki cím megszerzése. Ezt a játékosokkal is nap mint nap tudatjuk, érzékeltetjük. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy péntek este Kisvárdán is jó eredményt érjünk el. Csak az újabb bajnoki címmel juthatunk el ismét a most elért magasságba” – mutatott rá a lépésről lépésre történő előrehaladás kulcspontjaira.

Azt a kérdést azonban szinte minden játékosnak és klubhoz közelálló személynek óhatatlanul feltehetnénk, hogy mit érzett abban a pillanatban, amikor hivatalossá vált: a világ legnagyobb futballklubjaival kell szembenézniük, melyekben ott játszik két olyan futballista, akik talán nem is hisszük, hogy földi teremtmények, amikor a labdát bűvölik. A 39 éves szakember az alábbiakat mondta erről:

“Meglehetősen vonzó csoport, nem?! Ha a korábbi sikereket, a sztárfutballisták nevét vesszük figyelembe, ennél jobb helyre nem is kerülhettünk volna. A világ élcsapatai közül kettő ott van a csoportunkban, óriási élmény lesz ilyen együttesek ellen pályára lépni, a stadionjukban tétmérkőzésre készülődni.”

Épp ezekből adódóan, és mert a már említett terhelés helyenként pokolinak hathat majd, ahogy az előző, úgy a következő kérdés is magától értetődik: készen áll a Ferencváros az előtte álló, vélhetően felejthetetlen élményeket is magába foglaló utazásra?

“Erős keretünk van, amely ráadásul megfelelő létszámú, ezért nem féltem a fiúkat. (…) Fontos, hogy olyan hátteret biztosítsunk a futballistáknak, amelynek köszönhetően a lehető legjobban tudnak teljesíteni.”

Jürgen Klopp és Hajnal Tamás jól ismerik egymást, a 2019-es Bajnokok Ligája döntője előtt is örömmel üdvözölték a másikat. / Fotó: Makádi Péter

Jürgen Klopp és Hajnal Tamás jól ismerik egymást, a 2019-es Bajnokok Ligája döntője előtt is örömmel üdvözölték a másikat. / Fotó: Makádi Péter

Játékoskarrierje alatt egy híján 150 Bundesliga találkozóval büszkélkedhet, de összességében is több, mint 500 profi fellépése van a válogatott meccseket is figyelembe véve, így az Esztergomban született egykori támadó-középpályás olyan szakemberektől is tanulhatott, mint a ma már Liverpoolból újra világelit gárdát faragó Liverpool. És, hogy mit hozott haza a Dortmundban eltöltött közös évekből a német mestertől?

“Óriási tett, hogy eljutottunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe, hogy ilyen szinten játszhatunk, minden egyes pillanatot szeretnénk élvezni, na és minél többet tanulni. Továbbá megragadni minden lehetőséget s apró részsikereket elérni. De fel kell készülnünk arra is, hogy a csoportkör nem lesz sétagalopp. Jürgen Klopp mondogatta annak idején: ahhoz, hogy sikeres legyél, tudni kell szenvedni is, elviselni, ami igazán fáj… “

Az Nso által készített interjúból továbbá kiderül, hogy bár a keddi meccsen vélhetően a Fradinál lesz kevesebbet a labda, ez nem szabad, hogy türelmetlenné tegye a játékosokat, vagy elkedvtelenítse őket. A Ferencváros pénteken Kisvárdára látogat, 20:00-kor kezdődik a bajnoki, és ahogyan ezt a mérkőzést, úgy a keddi, Barcelonában megrendezésre kerülő, 20:45-kor esedékes találkozót is az M4 tűzi műsorára.

(Ez is érdekelheti: Cristiano Ronaldo így szurkolta végig a karanténból a portugálok mérkőzését – fotó)

Blikk Megmondó

EXTRA AJÁNLÓ
Ezek az izgalmas alkalmazások várnak az AppGalleryben (x)
Olcsóbban és gyorsabban intézné a bevásárlást? Ezt a módszert érdemes kipróbálni (x)

www.blikk.hu/sport/magyar-foci/hajnal-tamas-ferencvaros-bajnokok-ligaja-interju/q187n3n

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk · Sport
banner

Vélemény, hozzászólás?