máj 31, 2021
5 Views
0 0

Hajléktalant kiforgatva adtak el ingatlant Niedermüller Péterék

Written by

Gyurcsány Ferenc nem szereti, ha szembesítik a valósággal – így reagált a kormánypártok kommunikációs igazgatója arra, hogy a DK leutánozta a Fidesz-KDNP ellenzéki vezetőről szóló videóját.
Hollik István közölte: a videójuk azt mutatta be, hogy a Gyurcsány-kabinet válságba vezette az országot, a DK vezetőjének összeállításából viszont csak az derült ki, hogy Gyurcsány Ferenc filmje nagyon gyenge lett, az ellenzéki vezető rossz rendező.
Hajléktalant kiforgatva adtak el Niedermüller Péterék egy ingatlant – írja a Magyar Nemzet. Bajkai István elmondta: miután a kerületben baloldali vezetés lett, az ingatlant rögtön eladták másnak.
Karácsony Gergely mozgalmában is Gyurcsány emberei tűnnek fel – írja a Magyar Nemzet. A lap rámutat, hogy a miniszterelnök-jelölt mozgalmának aláírói közül többen már 2010 előtt is a szocialista –szabad demokrata kormányok szekerét tolták.
Életveszélyes fenyegetéseket is kaptak az őszödi beszédről és a 2006-os tüntetésekről szóló film színészei – mondta a Hír TV Bayer show című műsorában a film producere.
Kálomista Gábor szerint kettős mércét alkalmaznak azok, akik bírálják a filmet.
A producer hangsúlyozta: a színészek, akik a filmben játszanak csak a munkájukat végzik, nem válnak jobb vagy baloldalivá azzal, hogy egy politikai krimiben szerepet vállaltak.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének közgyűlése megerősítette a rabbitestület korábbi döntését, hogy Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga vallási vezetője az országos főrabbi.
A kistelepüléseken élők számíthatnak a kormányra, amely továbbra is kiemelt figyelmet fordít a vidék fejlesztésére – mondta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Gyűlölik a saját hazájukat, akik most hatalmon vannak Amerikában – mondta Donald Trump volt elnök a Newsmax Tv-nek, a Hírt Tv partnercsatornájának adott interjúban.
„A mi határvédelmünk volt a legerősebb, de egy hónap alatt annyira meggyengült, hogy most tízezrek özönlik el az országot, közülük sokan börtönből szabadult bűnözők” – hangsúlyozta Donald Trump.
Az európai unión belüli jobboldali pártcsaládok szövetségének létrehozását szorgalmazta Matteo Salvini a portugáliai Cascaisban, szerinte ez a politikai erő hatékony alternatívája lehet a baloldalnak.
Az olaszországi Liga főtitkára úgy véli, hogy a szövetséget az Identitás és Demokrácia, amelyhez a Liga is tartozik, az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint Orbán Viktorral együtt az Európai Néppárt alkotná.
A világon 170 millió 189 ezer ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 millió 538 ezer a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.
Fel kell gyorsítani a koronavírus elleni orosz vakcina európai uniós engedélyezését – jelentette ki a bajor miniszterelnök.
Markus Söder szerint a Szputnyik V oltóanyag kulcsfontosságú az immunizáció tekintetében, éppen ezért a közösség illetékes hatóságának, az Európai Gyógyszerügynökségnek minél hamarabb zöld jelzést kell adni a készítmény alkalmazására.
A Keresztényszociális Unió elnöke hangsúlyozta: nem szabad ideológiai alapokon döntést hozni, miközben emberéletek forognak kockán.
Ukrajnában tovább lassult a koronavírus-járvány terjedése, mintegy 1700, az előző napinál csaknem 1400-zal kevesebb új beteget jegyeztek fel.
Londonban és Brüsszelben is tüntetők követelték a koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedések feloldását. A lezárások mellett a demonstrálók az oltások és a vakcinaigazolványok ellen is felemelték szavukat.
Naftali Bennet, az izraeli jobboldali Jamina párt vezetője bejelentette, hogy egységkormányt alakít Jaír Lapiddal, mert jobboldali kormányra Benjámin Netanjahu vezetésével nincs lehetőség.
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az ország népének átverésével vádolta a Jamina nevű párt élén álló Naftali Bennetet, és Bennet állítását cáfolta, miszerint az ő irányításával nem jöhet létre jobboldali kormány.
Erőszakos női tüntetők támadtak a rendőrökre Mexikóban egy a nők elleni erőszak miatt rendezett tüntetésen. A maszkot viselő demonstrálók visszaszorították a rendőröket, a tőlük zsákmányolt rohamsisakokat kalapáccsal verték szét.
Ismét diákokat raboltak el egy nigériai iskolából. December óta hasonló rajtaütések sorozatát követték már el Észak-Nigériában, és több mint 700 gyereket raboltak el hasonló módon.
Megszűntek a Németországba utazó magyar állampolgárokra vonatkozó korlátozások, már nincs karanténkötelezettség – a könnyítés csak közúton és vasúton érkezőkre vonatkozik.
Jelentős eredményeket ért el a BRFK az úgynevezett unokázós csalások terén, 2020-ban két bűnszervezet több mint nyolcvan tagját fogták el, köztük az irányítókat és szervezőket – nyilatkozta a Terdik Tamás, a BRFK vezetője a Magyar Nemzetnek.
Aki Ausztrián át utazna autóval Németországba, azokra továbbra is vonatkozik az osztrák regisztrációs kötelezettség, amit ellenőriznek az osztrák határon. A Külgazdasági és Külügyminisztérium továbbra sem javasolja a turisztikai célú külföldi utazásokat.
Átadták az ország első illatmúzeumát a Pannonhalmi Főapátság Gyógynövénykertjében, a kiállítás az ezeréves bencés szerzetesi gyógynövénykultúrába enged betekintést.
Győri Audi ETO KC bronzérmet szerzett a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután 32:21-re legyőzte az orosz CSZKA Moszkva csapatát a harmadik helyért rendezett mérkőzésen.
Fucsovics Márton a hazai közönség előtt szereplő Gilles Simon legyőzésével a második fordulóba jutott a francia nyílt teniszbajnokság férfiversenyében.
Egan Bernal nyerte a Giro d’Italia országúti kerékpáros körversenyt, amelyen Valter Attila a 14. helyen végzett összetettben.
Az olimpiai kvótás Krizsán Xénia országos csúccsal, a világ idei legjobb eredményével megnyerte meg a hagyományos götzisi többpróbaversenyt.
Hosszú Katinka egy arany- és két bronzérmet szerzett az úszó Mare Nostrum-sorozat monte-carlói nyitóállomásának második napján.
A következő szezonban is Dárdai Pál lesz a német Bundesligában szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője – jelentette be a berlini klub.
A 3×3-as magyar női kosárlabda-válogatott a negyeddöntőben búcsúzott a grazi olimpiai selejtezőtornán, így már csak a jövő hétvégi, debreceni pótselejtezőben szerezhet tokiói kvótát.

hirtv.hu/ahirtvhirei/hajlektalant-kiforgatva-adtak-el-ingatlant-niedermuller-peterek-2522520?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?