okt 14, 2020
5 Views
0 0

Ha nincs meg az egyén, valamint az állam felelőssége is, akkor végünk…

Written by

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

Miközben nyilvánvalóan hazugság lenne azt állítani, hogy nincsenek sikeres projektek, oktatási rendszerünk egészét számos megoldatlan gond terheli. Ezek közül az egyik legfőbb baj, hogy a hazai közoktatás jelenlegi állapotában nagyrészt nem képes az iskoláztatás szempontjából kedvezőtlen társadalmi helyzet pedagógiai eszközökkel történő korrigálására, nem képes a peremhelyzetre sodródott csoportok képzésében megmutatkozó nehézségek kezelésére. Tulajdonképpen ezért érvényesülnek akadálytalanul a társadalmi egyenlőtlenségeket okozó hatások az intézmények falai között. A probléma pedig egyre csak súlyosbodik, hiszen a kezdeti különbségek nemhogy nem csökkennek, de egyenesen tovább nőnek az oktatásban eltöltött idő során.

Nem állítom, hogy újkeletű jelenségről lenne szó. És ha feltesszük a kérdést, hogy „ment-e a világ elébb” – de legalábbis a hazai oktatásügy – annak hepehupás terepén, hogy a családi körülmények és a gyermek tanulmányi eredményei közötti determinisztikus kapcsolat lazuljon, akkor a hazai nevelésszociológia atyja, Kozma Tamás majd’ félévszázados megállapítása érvényes most is.

A statisztikák arra utalnak, hogy az eltérő családi mikrokultúrák eltérően készítik föl a gyermeket az iskolára, és eltérően támogatják iskolai pályafutását.

Az örökölt általános értelmi képességek mellett a szocio-ökonómiai státus a tanulási teljesítmény másik erőteljes determinánsa, magyarán, a környezet hatása meghatározó a tanulók iskolai produkciójára és jövőlehetőségeire. Az iskolai-pedagógiai és az otthoni-családi hatásrendszer együtt, de nem egyforma mértékben hat. Kellenek a jól felkészült, elhivatott pedagógusok, a csilivili és modern szaktantermek, de emellett a szülők iskolázottsága, foglalkozása, a család nagysága és szerkezete, a lakhatási körülmények, a beszélt (réteg)nyelv, a települési viszonyok, no meg főként az iskolával-tanulással kapcsolatos családi attitűdök mind-mind igen komoly befolyásoló tényezővel rendelkeznek.

A 2010-es adatok alapján a 16 évesnél idősebb cigány népesség 81%-a csupán elemi vagy annál is alacsonyabb iskolázottsággal rendelkezett, ami világos összefüggést mutat a társadalmi-gazdasági integráció elégtelenségével és az alacsony foglalkoztathatósággal.

Sokan próbáltak már a  cigány gyerekek alacsony iskolai teljesítményére magyarázatot találni, és életbevágó fontosságú lenne az adekvát válaszok megtalálása, hiszen mind számuk, mind pedig arányuk dinamikusan nő a közoktatás rendszerében. Míg az 1992/1993-as tanévben az ország általános iskoláiban 74.000 cigány gyermek tanult, akiknek az aránya 7,12 százalék volt, addig 2003-ban 138.000-re nőve csaknem megduplázódott a számuk, arányuk pedig a korosztály 14,8 százalékára ugrott. A tendencia azóta is folytatódott, és a jövőben is folytatódni fog. Nagyon nem mindegy tehát, hogy ezeknek a fiataloknak és – növekvő arányuk által egyre inkább befolyásolva – az országnak is miként alakul a sorsa. A cigány fiatalok döntő többsége számára általános iskola után a szakképzés jelenti a továbbtanulási útvonalat, és a számarányok jól érzékeltetik, hogy erre a helyzetre az egész hazai szakképzésnek, az oktatáspolitikának is fel kellene készülnie, hiszen igen fontos potenciális kitörési pontról van szó. Az iskolai eredményesség vonatkozásában az egyik megközelítés szerint a hátrányos társadalmi-gazdasági helyzet, a másik olvasat alapján viszont inkább az eltérő családi szocializáció, az eltérő kultúra (tehát az etnicitás) a döntő. A többségi társadalom szabályrendszere adott esetben nagyon eltérő lehet annak a környezetnek a szabályaitól, ahonnét a cigány fiatalok érkeznek.

Márpedig az integráció nem lehet sikeres, ha a bikulturális szocializáció miatt az egyes szocializációs színterek között áthidalhatatlan szakadék tátong.

Az iskolai sikertelenség kódolva van, ha az oktatási intézmény működését mozgató célokkal és jogszabályokkal nincsenek összhangban a családok normái. Ha elutasítják azokat a társadalmi értékeket, amelyek kikövezik a mindennapi iskolai élet szabályait, és ha nem csatlakoznak az azokat megkonstruáló társadalmi konszenzushoz, akkor nem lesz megoldás. Bármilyen közhelyes is, de annak a hite nélkül, hogy fontos a tanulás, mert jobb életet hozhat, nem is képzelhető el változás. Mind a korai családalapításra ösztönző öngyilkos tradíciók, mind az intézményesült oktatás világával szembeni esetleges ellenséges habitus, mind a roncstársadalmi létből fakadó sajátosságok – például a hiányzó pozitív minták -, mind pedig oktatási rendszerünk azon hiányossága, hogy a szociokulturális hátrányokat nem tudja kezelni és kompenzálni, feladja a leckét a stratégiaalkotóknak. Megvan tehát az egyén (és a családok), valamint az állam felelőssége is.

Minőségi közoktatás nélkül nincs társadalmi mobilitás

Misi Mókus meséjében ugyan létezett az örökké termő fa szigete, de sajnos vagy sem, a valóság nem fog minket ennyire elkényeztetni. Az ezerszer – és sok szempontból joggal – szidott GDP egy főre jutó értékét csak termelékenység növekedéssel lehet elérni. (Figyelem! Ez egy véleménycikk!

Az Európai Bizottság nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszerének alapdokumentumai is fontos szerepet szánnak az oktatásnak a cigányok gazdasági és társadalmi marginalizálódásának csökkentésében. Az iskoláztatásra befektetésként tekintenek, mert a fiatal korszerkezet miatt a jövő munkavállalóinak egyre nagyobb csoportját képviselik, ami nem csak társadalmi, hanem komoly gazdasági vonzattal is jár. Mindazonáltal az Oktatási Hivatal lemorzsolódás megelőzését szolgáló jelzőrendszere brutális területi egyenlőtlenségekre hívja fel a figyelmet. Szakképzés szempontjából egyes járások gyakorlatilag süllyedő Atlantiszként tűnnek el. Elég, ha itt most csupán a 2019/2020-as tanév I. félévének statisztikájából kiragadva a Celldömölki (40%), a Kunszentmiklósi (43,5%), és a Nagykörősi járás (50%) szakközépiskolai lemorzsolódási veszélymutatóját említem, holott a fejlett országokat tömörítő OECD szerint a középfokú iskolai végzettség az a minimum, amely elengedhetetlen a 21. században a munkaerőpiacon való érvényesüléshez, valamint az aktív felelős állampolgársághoz.

Azóta kicsit javult a helyzet, de a korai iskolaelhagyók arányának 12 éves negatív csúcsdöntése 2017-ben sokakat megrémített. Magyarországon ezeknek a fiataloknak az aránya 12,5 százalék volt három éve, ami 2006 óta a legmagasabb arány, megelőzve a hasonló adottságokkal rendelkező 9,3%-os szlovákiai szintet is. Az elmúlt két évtizedben egyébként a kormányváltás évében, 2010-ben volt a legkisebb a korai iskolaelhagyók aránya, szám szerint 10,8 százalék.

Mindez a teljes populációra vonatkozik, de a hátrányos helyzetű csoportoknál – így a cigány fiatalok esetében – ez a mutató lényegesen magasabb szinten áll.

A 18-24 éves romák majdnem kétharmada korai iskolaelhagyó volt 2017-ben, vagyis legfeljebb alapfokú végzettséggel rendelkezett

– derült ki a KSH vizsgálatából, amelyben a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű csoportokon belül külön megvizsgálták a cigányság helyzetét is. A nyers számok mellett lényeges a tendencia is. Ez pedig romló folyamatokról árulkodik, hiszen 2014-ben 57%-on állt ez a mutató. Evidencia, hogy válságok idején mennyire megnő az alacsony végzettségűek munkanélküliségi kockázata, de még „békebeli” konjunktúra idején is két-háromszorosa a csupán nyolcosztályos végzettséggel rendelkezők munkanélkülisége a szakmunkás bizonyítványt felmutatni képes népességhez viszonyítva (2018-ban ez 9,9 illetve 3,6 százalék volt.).

Nem alaptalan pedagógiai optimizmus azt állítani, hogy igenis születhet megoldás erre a nagyon égető helyzetre. Ha az Európai Unió legszegényebb régiójának egy súlyos gazdasági és társadalmi válságjelenségektől érintett kisvárosában, az Északnyugat-Bulgáriában található 25.000-es Lomban sikerült elérni, hogy mostanra ne legyen olyan cigány fiatal, amelyik ne fejezné be legalább a középiskolát, akkor talán nem túlzó elvárás, ha az ott bevált recept alapján, Magyarországon is elvárjuk a helyzet javulását. A nemzetközi térben is érdeklődést kiváltó lomi történésekről szóló beszámolók szerint a 2017/18-as tanévben az ottani 1834 diák közül egy sem volt olyan, amelyik a lemorzsolódás klasszikus okai: gyermekvállalás, munkába állás, vagy rossz családi szociális helyzet miatt szállt volna ki az iskolapadból. Mindezt úgy, hogy a kilencvenes években még a roma fiatalok mindössze öt százaléka fejezte csak be a középiskolát -, akkor a realitások talaján maradva is megfogalmazhatunk ambiciózus célokat.

White Flight… – a többi meg megy a lecsóba?

Elmúltak azok a boldog idők, amikor évtizedeken keresztül dolgozhatott valaki ugyanabban a munkakörben, ezért a jövő sikeressége azon fog múlni, hogy mennyire lesz eredményes az adaptációs képességet megalapozó alapkészségek megerősítése. Ha nem, akkor nem csak most, de a későbbiekben is érvényes lesz az a sötét diagnózis, amit Pokorni Zoltán adott: „Ma évente tízezer gyerek megy a lecsóba, akik nem tudnak rendesen olvasni, akik így nem fognak munkát kapni.

Az emberi tőke fejlesztése országokat képes kiemelni a párialétből. A hatvanas években gyakorlatilag még harmadik világbeli szegénységbe fulladva tengődött a mára csaknem hatmillió lakosú Szingapúr is. Törekedtek rá, hogy minél nagyobb hozzáadott értéket tudjanak előállítani, és ebben kulcsszerep jutott a nagytudású lakosságnak, illetve annak az oktatás- és gazdaságfilozófiának, amelyik ezt megalapozandó, nem olcsósággal, hanem tudással kívánt versenyezni. Ha valahol, akkor itt nem fog különösebb megrázkódtatást okozni az egyszerűbb, betanított munkát igénylő munkahelyek automatizáció és robotok általi kiváltása. Témánk szempontjából érdekes lehet, hogy a Nemzetközi Valutaalap 192 tagállama közül 2018-ra a  nyolcadik legmagasabb egy főre jutó GDP-t produkáló high-tech ország csaknem 14 százalékos maláj kisebbsége kísértetiesen hasonló társadalmi-gazdasági problémákkal küszködött, mint a magyarországi cigányság. Hogy miféle szemlélettel lehetett a 21-ik századba katapultálni Szingapúrt, arra kiváló szemléltetésként szolgálnak a miniszterelnök szavai: „Gazdasági versenyképességünket az emberek központba állításával akarjuk javítani. Fejlesztjük és kibontakoztatjuk az emberek képességeit, ezért kiemelkedően fontosnak tartjuk az oktatásba és a továbbképzésbe történő beruházást, és a kohézív, összetartó társadalom építését.” Ezzel a mentalitással válhatott mára szupergazdaggá az a területileg kicsiny városállam, amelyiknek 1819-ben, amikor Stamford Raffles, Nagy-Britannia jávai kormányzója megalapította, még csak mindössze 200 lakója volt. Az etnikailag és nyelvileg tarkabarka, feszültségektől terhelt Szingapúrtól gyakorlatilag úgy szabadult meg Malajzia, amikor leválasztotta magáról a problémás gócpontot, mint valami kellemetlen kolonctól. Az évtizedeken át Lee Kuan Jew vezette, és az ott kibontakozó gazdasági csoda mellett a kompetenciaeredményei miatt is világszerte csodált városállam elképesztő tudatossággal fejlesztette oktatási rendszerét, mára pedig vezetik a versenyképességi listákat.

Erkölcsileg-anyagilag megbecsült tanárok híján, a társadalmi mobilitást lehetetlenné tevő „ahová születsz, ott is maradsz” közpolitikákkal, továbbá a szentistváni nagyságrendű mentális váltás szükségességét felismerő, hiteles cigány gondolkodókkal való szövetség nélkül viszont nehéz lesz sikeres és kohézív társadalmat építeni. Mi, a Jobbikban azon munkálkodunk, hogy pótoljuk ezeket a hiányosságokat.

A szerző pedagógus, közoktatási vezető,
a Jobbik országgyűlési képviselője, a Kulturális bizottság alelnöke

alfahir.hu/2020/10/14/oktatas_ciganysag_felzarkoztatas_jobbik

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?