máj 31, 2021
15 Views
0 0

Gyurcsány szerint amit kormánynak látunk, az valójában az ellenzék ellenzéke

Written by

A csávókámozós videójában a múlt héten Gyurcsány Ferenc már utalt arra, hogy Orbán Viktor a kormányzás helyett inkább ellenzéki politikusként viselkedik, amikor gyurcsányozik. Hétfőn a parlamentben aztán a DK elnöke tovább gombolyította a gondolatot, és arra jutott:

„Mindaz, amit kormánynak látunk, az valójában nem kormány. Magyarországon a kormány látszólagos, valójában az ellenzék ellenzékét látjuk itt velünk szemben.

Az ellenzék ellenzékét, amely úgy látom, bár messze van még a választás, jó ideje nem tud mással foglalkozni, mint az ellenzék politikai vezetőivel, az ő hátterükkel és az általuk feltételezett személyi, politikai és egyéb kapcsolatokkal.”

A DK elnöke szerint ennél kormányozni kétségtelenül nehezebb lenne, és ha már népszuverenitásról beszélnek, akkor a legfontosabb döntésekről megkérdezhetnék a népet, sőt a nemzetet. Ilyen kérdés lenne Gyurcsány szerint az 500 milliárdért ide hozott kínai egyetem, a magyar egyetemek alapítványi kiszervezése, a 28 ezres öregségi nyugdíj vagy a paksi bővítés.

Gyurcsány szerint ezek helyett a Fidesz arról akar beszélni, hogy „a ficsúr jelző sérti-e az önök méltóságát vagy a Ház méltóságát”. Majd hozzátette a kedvenc fiataloskodó szófordulatát:

„Hölgyeim és uraim, ez nagyon lent van.”

Végül azt üzente a kormánynak: „Ha ellenzékben akarnak lenni, abban lesznek. meg tudom önöknek ígérni, teljesülni fog a kívánságuk: legyenek ellenzékben. Oda fognak menni.”

A válaszában Dömötör Csaba államtitkár arról beszélt, hogy

igazából az őszödi beszéd volt nagyon lent.

444.hu/2021/05/31/gyurcsany-szerint-amit-kormanynak-latunk-az-valojaban-az-ellenzek-ellenzeke?utm_source=rss_feed&utm_medium=rss&utm_campaign=rss_syndication

Komment írása

Article Categories:
444
banner

Vélemény, hozzászólás?