máj 1, 2021
6 Views
0 0

Garázs: Kipróbáltuk a BMW X3 elektromos változatát

Written by

1951 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 781 299 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 161 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 27 701 főre emelkedett.
Átlépte a négymilliót a beoltottak száma Magyarországon – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán.
Minden oltóanyag hatásos és biztonságos, amelyet a magyar lakosság rendelkezésére bocsátanak – mondta az országos tiszti főorvos.
Müller Cecília arra kérte az oltásra várókat, ne válogassanak a vakcinák között, mert aki válogat, megfertőződhet, és nem tudhatja, milyen kimenetele lesz a betegségnek.
Mostantól már a 16 és 18 év közötti fiatalokat is lehet regisztrálni az oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A 16-18 évesek oltása május 10. után kezdődik majd Pfizer-vakcinával – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Gyurcsányék ismét csak bizalmatlanságot akarnak kelteni a vakcinákkal szemben azt sugallva, hogy az egyik jobb mint a másik – mondta a KDNP frakciószóvivője.
Az átláthatóság legitim és demokratikus elvárás, ezt az állítást több nemzetközi fórum mellett az Európai Unió Bírósága is elismeri – írta az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán.
Szabályosan gazdálkodott a Fidesz és a KDNP 2018-2019-ben, a könyvvezetés és a gazdálkodás során betartották a jogszabályi előírásokat, ezzel biztosították a közpénzek felhasználásának átláthatóságát és elszámoltathatóságát – közölte az ÁSZ.
Újabb öt egészségipari beruházás valósulhat meg több mint 4,5 milliárd forint értékben 3 milliárd forint kormányzati támogatással az Egészségipari Támogatási Programban – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
Meghaladta a 100 milliárd forintot az erdőtelepítésre odaítélt források nagysága – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Meg kell állítani a méhek pusztulását, mert a fogyatkozásukkal az élelmiszerellátás is bajba kerülhet – közölte az Agrármarketing Centrum.
Az év első négy hónapjában már csaknem annyi illegális migránst fogtak el a magyar határokon, mint tavaly egész évben – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-en.
Magyarország Szlovéniával és Bahreinnel is megállapodott, hogy kölcsönösen elismerik egymás oltási igazolásait és szabad utazást engednek polgáraiknak országaik között – jelentette be Szijjártó Péter a Facebookon.
Szijjártó: 50 millió dolláros kötöttsegélyhitel-programot indít Magyarország azzal a céllal, hogy magyar cégek orvosi műszereket, vízipari szolgáltatásokat, illetve az élelmiszerbiztonsághoz kapcsolódó technológiákat értékesíthessenek a pakisztáni piacon.
Még pénteken megkezdték Izraelben azoknak a zsidó zarándokoknak a temetését, akiket az észak-izraeli Merón-hegységben egy ultraortodox vallási ünnepségen taposott agyon péntekre virradóra a bádog terelőfalak között hömpölygő tömeg.
Izraeli kollégájának, Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek írt levélben fejezte ki részvétét Orbán Viktor az izraeli Meron-hegy oldalában történt tömegkatasztrófa kapcsán.
Kövér László házelnök részvétét fejezte ki Jarív Levinnek, a kneszet elnökének az izraeli vallási ünnepen történt tömegkatasztrófa miatt.
A világon 150 984 120 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 176 214, a gyógyultaké pedig 87 926 078 a baltimore-i Johns Hopkins összesítése szerint.
Jóváhagyta a Moderna amerikai gyógyszergyártó által kifejlesztett koronavírus elleni vakcina vészhelyzeti alkalmazását az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – tudatta közleményében a szervezet.
Európai uniós engedélyt kért a Pfizer és a BioNTech az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcinájuk alkalmazására a 12-15 éves korosztályban.
A török gyógyszerfelügyeleti hatóság engedélyezte a Szputnyik V koronavírus elleni vakcina vészhelyzeti alkalmazását.
Horvátország könnyít a koronavírus-járvány miatti beutazási feltételeken, és már egy oltással is engedélyezi a határátlépést – közölte Davor Bozinovic horvát belügyminiszter.
Ukrajnában már több mint 44 ezren haltak bele a vírus okozta betegségbe.
Franciaországban fokozatosan kiszélesítik a koronavírus elleni oltásra jogosultak körét, és június 15-től minden nagykorú jelentkezhet oltásra.
Az egyik vezető brit járványügyi szakértő szerint Nagy-Britanniában már nem országos kiterjedésű a koronavírus-járvány.
Törökországban az elmúlt 24 órában 394 ember vesztette életét a SARS-CoV-2 koronavírus okozta Covid-19 betegségben és szövődményeiben, ami rekordnak számít a járvány kezdete óta.
Kész közvetíteni a kirgiz-tádzsik határkonfliktus ügyében Vlagyimir Putyin elnök – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak.
Oroszország megtiltotta a beutazást az Európai Unió nyolc állampolgárának, köztük David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének és Jörg Raupachnak, a berlini ügyészség vezetőjének.
A brüsszeli uniós intézmények vezetői közleményükben elítélték és elfogadhatatlannak nevezték Oroszország bejelentését arról, hogy megtiltja a beutazást az Európai Unió nyolc állampolgárának, köztük több magas rangú uniós és tagállami tisztségviselőnek.
Öt kiskorú gyerek életét vesztette egy súlyos buszbalesetben az oroszországi Sztavropoli területen, kilenc súlyosan vagy közepesen sérült személyt, köztük több kiskorút kórházba szállítottak.
Varsó szerint nem szándékos légtérsértést követett el az a Mi-24-es lengyel harci helikopter, amely péntekre virradóra rövid időre berepült fehérorosz terület fölé.
Az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa június 8-án hoz ítéletet a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok fellebbezése ügyében.
Hegyeshalomnál átmenetileg szünetel a nemzetközi vonatforgalom, emiatt egyes vonatok Győrtől és Győrig kerülő útvonalon közlekednek – tájékoztatott a Mávinform.
Két megyében 11 helyszínen összesen 300 rendőr vett részt szerda hajnalban abban az akcióban, amelynek keretében egy koszovói férfi által vezetett kábítószer-kereskedő bűnszervezetet számoltak fel a rendőrök – tette közzé szombaton a police.hu.
Egy Bécsben történt gyilkosság miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök a tompai határátkelőhelyen – közölte a rendőrség.
Úgynevezett visszaosztott kvótát kapott Magyarország a tokiói olimpia női 200 méteres kenuversenyére – tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottságot a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség.
A Dunaújváros ötméteresekkel 15:14-re jobbnak bizonyult az orosz Dinamo Uralocskánál a női vízilabda Euroliga budapesti négyes döntőjében, így fináléba jutott.
A magyar férfi kézilabda-válogatott szombati mérkőzése még zárt kapus lesz, vagyis a horvátok elleni Eurokupa-összecsapást nézők nélkül rendezik meg Veszprémben.
Női kézilabda NB I : Alba Fehérvár KC-Győri Audi ETO KC 25:40
A spanyol, az ukrán, a skót és a feröeri együttes lesz a magyar női labdarúgó-válogatott ellenfele az ősszel rajtoló világbajnoki selejtezősorozatban.

hirtv.hu/garazs/garazs-kiprobaltuk-a-bmw-x3-elektromos-valtozatat-2520955?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?