jún 9, 2021
4 Views
0 0

Gálvölgyi János vallomása a több évtizedes titokról: ezen vesztek össze Hofi Gézával

Written by

A Klubrádió Szavakon túl című műsorában Gálvölgyi elmondta: a humoristával közel laktak egymáshoz, jóba lettek, majd barátságuk kezdetén akár kétnaponta is találkoztak. Az első törés akkor érkezett el kapcsolatukba, amikor Hofi rendszeresen nem köszönt kollégájának, mondván: eldöntötte, hogy akit ő bántja, azt “ütni fogja” – Gálvölgyi szerint erre ő maga nem sok okot adott.

(A legfrissebb hírek itt)

Hofinak gyorsan jött a hatalmas hírnév, amit nem tudott helyén kezelni, ezért rengeteg balhéja volt: megyékből volt kitiltva, vagy épp fényképezőgépeket tört össze, ha valaki fotózta őt.

Gálvölgyi színész lett, míg Hofi humorista irányba ment el, de úgy hozta a sors, hogy egy időre kollégák lettek a Madách Színházban. Gálvölgyi rendszeresen megnézte Hofi műsorát esténként, aki azonban ezt nem vette jó néven; azt feltételezte kollégájáról és egykori barátjáról, hogy lopni akar tőle.

Utoljára akkor kerültek közel egymáshoz, amikor Hofi először beteg lett. Ekkor barátja tartotta benne a lelket, ám miután meggyógyult, a humorista soha többet nem kereste Gálvölgyit.

(Ez is érdekelheti: Hofi Géza özvegye nyomós okkal nem támogatja, hogy szobrot állítsanak a legendás humoristának)

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/galvolgyi-janos-hofi-konfliktus/0fzdbkq

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?