máj 27, 2021
14 Views
0 0

Főváros: Az iskolákban kezdődjön később az első óra!

Written by

A fővárosi önkormányzat a budapesti középiskolák és felsőoktatási intézmények vezetőihez írt levélben kéri a csúsztatott iskolakezdés bevezetését a kényelmesebb utazás érdekében

– közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

A főváros szerint egy átlagos munkanapon több mint négymilliószor veszik igénybe az utasok a közösségi közlekedési szolgáltatásokat. Az utazások egy jelentős része kifejezetten a munka- és az iskolakezdéshez kapcsolódó időpontokban történik, így az oktatási intézmények működési rendje jelentősen befolyásolja az utasforgalom alakulását.

A BKK felmérései alapján a reggeli csúcsidőszakban az utasok több mint 40 százaléka diák, akik közül a többség önállóan utazik a közösségi közlekedési járatokon. Éppen ezért a fővárosi önkormányzat még tavaly nyáron kezdeményezte, hogy a jellemzően önállóan közlekedő középiskolás tanulóknak, illetve a felsőoktatási hallgatóknak reggelente később kezdődjön a tanítás.

Múlt év szeptembere óta a BKK főbb járatain a reggeli csúcsidőszakot 9 óráig meghosszabbították, így továbbra is biztosított a csúsztatott iskolakezdés bevezethetősége, a későbbi utazások lehetősége

– olvasható a BKK közleményében.

Május elején Karácsony Gergely főpolgármester arról írt közösségi oldalán, hogy a főváros már korábban is egyeztetett az iskolaigazgatókkal és a felsőoktatási intézmények vezetőivel arról, hogy 8 óráról későbbre tolják a tanítás kezdetét. 

Ezzel elkerülhetnénk, hogy tumultus alakuljon ki a közösségi közlekedés járatain a reggeli csúcsidőszakban. Reméljük, szeptemberben már nem a járvány határozza meg mindennapjainkat, de mindenképpen elsődleges szempontnak kell maradnia, hogy a budapestiek biztonságban érezhessék magukat a járatokon

– írta májusban Karácsony Gergely.
 

alfahir.hu/2021/05/27/iskolakezdes_bkk_karacsony_gergely_fovaros

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?