máj 10, 2021
19 Views
0 0

Fortuna Liga: a DAC elleni vereség után a Slovan menesztette az edzőt

Written by

Vasárnap a Slovan hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a DAC-tól, így negyedszerre sem tudta bebiztosítani a bajnoki címét. Két fordulóval a befejezés előtt a pozsonyiak előnye négy pontra csökkent a második helyen álló dunaszerdahelyiek előtt, és ezt már nem nézte tétlenül a vezetőség, amely menesztette Darko Milanic vezetőedzőt.

Darko Milanic nyolc hónap után távozik a Slovantól (Fotó: Getty Images, archív)

„Az utóbbi napokban nagy nyomást éreztem. Hogy továbbra is én leszek-e a Slovan edzője, nem én döntöm el” – mondta Darko Milanic a DAC utáni vereség után.

A pozsonyi csapat az utóbbi öt meccsen csak négy pontot szerzett: hazai pályán kikapott a legnagyobb riválisaitól, a Nagyszombattól és a Dunaszerdahelytől is. Nem kellett sokáig várni a vezetőség döntésére, két órával a DAC elleni vereség után a Slovan menesztette a vezetőedzőt

Az edzőváltás legfőbb oka a rossz eredmények mellett a mutatott játék. Tennünk kellett valamit, és úgy döntöttünk, leváltjuk Darko Milanic vezetőedzőt. Hogy ki vezeti a csapatot a következő mérkőzéseken, a napokban fogjuk bejelenteni” – olvasható a pozsonyi klub sajtóközleményében.

Amióta Ivan Kmotrík nagyvállalkozó a Slovan tulajdonosa, átlagosan kilenc hónapig ül az új edző a kispadon. Milanic ennyi ideig sem volt, csak nyolc hónapig irányította a pozsonyiakat.

A klub hivatalosan még nem jelentette be, de nagy valószínűséggel a volt szlovák szövetségi kapitány, Vladimír Weiss veszi át a csapatot.

SZLOVÁK FORTUNA LIGA
RÁJÁTSZÁS, 30. FORDULÓ
Slovan–DAC 0–1 (0–0)
Pozsony,
Tehelné Pole, zárt kapuk mögött. V: Ocenas
Slovan: Sulla – Medvedev, Abena, Bajric, De Marco – De Kamps, Rabiu (Weiss, 80.) – Csavrics, Holman, Ratao (Henty, 88.) – Strelec. Vezetőedző: Darko Milanic
DAC:
Jedlicka – Blackman, Kruzliak, Beszkorovajni, E. Davis – Divkovic, Schäfer, Balic (S. Njie, 72.), Andzouana (N. Sommer, 39.) – E. Ramirez ( J. Müller, 89.), Taiwo (Nicolaescu, 72.). Vezetőedző: Németh Antal
Gólszerző: Divkovic (77.)
MESTERMÉRLEG
Németh Antal:
– Mondtam a srácoknak, hogy ma három dolog kell, hogy győzzünk a Slovan otthonában. Harcosság, individuális képesség és szerencse. Ma így volt Pozsonyban. Jöttek a helyzeteink is, egyszer sikerült eredményesnek lenni. Nagyon keményen dolgoztunk az egész találkozó alatt és szembementünk a szerencsével. Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült begyűjtenünk a három pontot. Megérdemeltük a mai sikert. Nem csak a ma látottak alapján, hanem az egész idényben nyújtott teljesítmény miatt is.

www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/fortuna-liga-a-dac-elleni-vereseg-utan-a-slovan-menesztette-az-edzot-2825531

Komment írása

Article Categories:
nemzetisport
banner

Vélemény, hozzászólás?