okt 15, 2020
7 Views
0 0

Főpolgármester-helyettes a kormánnyal való egyeztetésről: a nagy ügyekben nincs előrehaladás

Written by

Főpolgármester-helyettes a kormánnyal való egyeztetésről: a nagy ügyekben nincs előrehaladás

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes értékelése szerint a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) csütörtöki ülésén nem haladtak a nagy ügyekben, nagy lépést nem tettek, de ott vannak a tárgyalóasztalnál.

Kiss Ambrus elmondta, hogy az FKT ülésén a nagy ügyekben nem értett egyet a kormány és a főváros. Számukra azok a nagy ügyek, hogy a főváros hogyan lesz működőképes, ugyanis Budapest “fenntarthatatlan pályán” van – mondta.

Szavai szerint a tanács arról döntött, hogy nem vonják vissza azt a “Budapest-adót”, amely 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben a fővárostól nagyságrendileg 40 milliárd forintot von el, nem támogatják az újrakezdési adó bevezetését, valamint a főváros nem vehet fel az Európai Fejlesztési Banktól visszatérítendő fejlesztési támogatást.

A főpolgármester-helyettes közölte, hogy a gazdasági válság, a koronavírus-járvány és a kormányzati megszorítások eredményeként 2021-ben és 2022-ben 150 milliárdos lyuk keletkezik a főváros működésében. A kormányzati kompromisszumos ajánlatot nem tárgyalták ki, mert ebben a formájában még nem lehet róla dönteni – közölte.

atv.hu/MTI

Ajánlom

www.atv.hu/belfold/20201015-fopolgarmester-helyettes-a-kormannyal-valo-egyeztetesrol-a-nagy-ugyekben-nincs-elorehaladas

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?