ápr 29, 2021
4 Views
0 0

Fontos ügyben emelt szót Macron és Jansa

Written by

„Az Európai Bizottságnak megvan a képessége, hogy hitelt vegyen fel. Remélem, nagyon gyorsan, már a nyáron meg is teszi” – fogalmazott a francia elnök Janez Jansa szlovén miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján Párizsban.

(A legfrissebb hírek itt)

Emmanuel Macron emlékeztetett arra, hogy Franciaország már benyújtotta a nemzeti tervét az Európai Bizottsághoz. Üdvözölte azt a „történelmi előrelépést”, amelyet szerinte a 750 milliárd eurós helyreállítási alap jelent a közös adósságfelvétellel. Ebből Franciaország csaknem 40 milliárd eurót használhat fel.

Janez Jansa is azt hangsúlyozta, hogy „szükség van a program gyorsabb megvalósítására”, s ezért arra kérte az Európai Bizottságot, hogy legyen „rugalmas és gyors”.

A két ország vezetője a francia elnöki hivatalban elköltött munkaebédjén az Európai Unió egymást követő soros elnökségeinek prioritásait vitatta meg. Szlovénia júliusban veszi át a tisztséget, 2022 első felében pedig Franciaország tölti be az elnöki posztot.

„Szükség van a tökéletes együttműködésre” – mondta a francia elnök.

A szlovén miniszterelnök jelezte, szeretné, ha még több francia beruházás valósulna meg Szlovéniában, valamint meghívta Emmanuel Macront Ljubljanába a Szlovénia függetlensége harmincadik évfordulója alkalmából nyár elején rendezendő ünnepségekre.

(MTI)

www.blikk.hu/aktualis/politika/macron-jansa-jarvany-gazdasagi-hatasainak-ellensulyozasa/jtdpkyg

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?