okt 24, 2020
10 Views
0 0

Folytatódik a harc a külügyminiszterek washingtoni találkozója után is Hegyi-Karabahban

Written by

Az azeri védelmi minisztérium és karabahi örmény tisztségviselők is beszámoltak szombaton újabb összecsapásokról.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter külön tárgyalt azeri és örmény kollégájával arról, hogy miként vessenek véget a csaknem egy hónapja tartó harcoknak, amelyeknek Vlagyimir Putyin orosz elnök értesülése szerint ötezer halálos áldozata van már. Korábban Moszkva közvetített a felek között, született is tűzszüneti megállapodás, amelyet nem tartottak be.  

Zorab Mnacakanján örmény külügyminiszter a washingtoni tárgyalásokat “nagyon jónak” nevezte a sajtónak nyilatkozva. Nikol Pasinján örmény miniszterelnök viszont azt mondta ezt követően, hogy egyelőre nem látja diplomáciai megoldás lehetőségét. Ilham Aliyev azeri elnök is úgy nyilatkozott, hogy “nagyon távoli” a békemegállapodás lehetősége.

Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Isztambulban azt mondta: Törökországnak legalább annyira joga van részt venni az azeri és az örmény erők közötti konfliktus rendezésében, mint Oroszországnak.

(MTI)

alfahir.hu/2020/10/24/hegyikarabah_azerbajdzsan_ormenyorszag

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?