okt 17, 2020
10 Views
0 0

Ferenc pápa elfogadta a pedofília eltussolásával gyanúsított lengyel püspök lemondását

Written by

Ferenc pápa elfogadta a nyugat-lengyelországi, Kalisz központú egyházmegye főpásztorának lemondását, a püspököt pedofília eltussolásával gyanúsítják – közölte szombaton a varsói apostoli nunciatúra nyomán az MTI. 

A közlemény szerint a kaliszi egyházmegyét ezentúl Grzegorz Rys, a lódzi székhelyű főegyházmegye érseke veszi át, a sede vacante (átmeneti) apostoli kormányzó minőségében.

Grzegorz Rys már június óta helyettesítette a kaliszi püspököt, Edward Janiakot, miután felmerült a gyanú, hogy az utóbbi gyermekekkel szemben elkövetett visszaéléseket tussolt el. Edward Janiakot akkor arra kötelezték, hogy a visszaélések ügyében folytatott eljárás befejezéséig az eddigi egyházmegyéjén kívül tartózkodjon. Ez a rendelkezés továbbá is érvényben marad.

A megyés püspöknek tulajdonított mulasztások vizsgálatát korábban a lengyel prímás, Wojciech Polak kezdeményezte a varsói apostoli nunciatúránál. A prímás egy májusban bemutatott, a kaliszi egyházmegyében feltehetőleg történt pedofil esetekről szóló lengyel dokumentumfilmre reagált. Az ügyben folytatott hatósági eljárás még nem zárult le.

index.hu/kulfold/2020/10/17/pedofilia_ferenc_papa_lengyel_puspok/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Külföld
banner

Vélemény, hozzászólás?