máj 4, 2021
10 Views
0 0

Felgyújtott Ráday-kollégium: ezt mondja az elhunyt férfi családjának ügyvédje

Written by

A három fiatal 2019 januárjában unatkozott otthon, ezért heccből akartak gyújtogatni. Körömlakklemosóval lelocsoltak egy matracot, amit a kollégium ajtajához támasztottak, és meggyújtották. A lángok pillanatok alatt terjedtek el az épületben, több emelet is porig égett. Egy 47 éves veszprémi, négygyerekes édesapa már nem tudott kimenekülni, a folyosón életét vesztette.

(A legfrissebb hírek itt)

Az elsőrendű vádlott csak a tűz okozását ismerte el, a másodrendű semmit, míg a harmadrendű, középen ülő vádlott bűnösnek vallotta magát / Fotó: Pozsonyi Zita

Az elsőrendű vádlott csak a tűz okozását ismerte el, a másodrendű semmit, míg a harmadrendű, középen ülő vádlott bűnösnek vallotta magát / Fotó: Pozsonyi Zita

Az elsőrendű vádlott a tegnapi tárgyaláson elismert annyit, hogy ő gyújtotta meg a matracot, a férfi halálában azonban nem tartja bűnösnek magát. Egyik társa felmentette magát a felelősség alól, a másik egyértelműen bűnösnek vallotta magát.

– Van ennek a történetnek egy nagyon fontos része: ha az épületben a tűzvédelmi előírásokat rendesen betartják, nem történt volna tragédia – jelentette ki dr.Gál András, az elhunyt férfi családjának ügyvédje. – Ezt a szakértők megállapították. Azt is tudjuk, hogy a kollégium vezetésének a tűzvédelmi szakemberek már jóval korábban többször jelezték, hogy tegyenek valamit, mégsem történt semmi. A gondnoknak nem volt képzettsége, végzettsége. Ezeket is vizsgálnia kellene az ügyészségnek!

Ez is érdekelheti: Fordulat a két éve felgyújtott Ráday-kollégium ügyében: ezért kellett meghalnia a négygyermekes apának – Három tini ellen emeltek vádat – videók

www.blikk.hu/aktualis/belfold/raday-utcai-kollegium-tuzvesz-elhunyt-ugyved/gyt8v0l

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?