máj 26, 2021
13 Views
0 0

Felelevenítjük a 15 éve elhangzott őszödi hazugságbeszéd legerősebb mondatait

Written by

Gyurcsány: Hazudtunk reggel, éjjel meg este

Napra pontosan 15 évvel ezelőtt, 2006. május 26-án hangzott el Gyurcsány Ferenc beszéde a balatonőszödi kormányüdülőben, amelyet az akkori miniszterelnök a szocialista frakció zárt ülésének zárószónoklataként mondott el. A titokban rögzített, majd később kiszivárgott hazugságbeszéd kitűnő látleletet adott az alig egy hónappal korábban újraválasztott MSZP–SZDSZ-koalíció előző négyéves kormányzásáról, a trükkök százaival és a szavazók megtévesztésével megnyert országgyűlési választásról, valamint Gyurcsány Ferenc politikusi és emberi minőségéről.

„Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elk…rtuk. Nem kicsit, nagyon. ­Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni.

Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. […]

És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a sz…rból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit” – fogalmazott a történelmivé vált hazugságbeszédében Gyurcsány Ferenc tizennégy évvel ezelőtt. Az akkori szocialista miniszterelnök kertelés nélkül kimondta, hogy a balliberális koalíció semmilyen eszköztől nem riadt vissza a választási győzelem megszerzése érdekében. „Amit az azt megelőző hónapokban, titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük” – hangzott el a balatonőszödi egykori pártüdülő sokat látott falai között.

„Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a k…rva országban. Hogy nem kell besz…rni Orbán Viktortól meg a jobboldaltól, és tanulja most már meg magát nem őhozzájuk mérni, hanem a világhoz”– így beszélt saját ambícióiról a kormányfő, aki övéinek azt is elárulta:

„Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este.”

Ezek után paradox módon Gyurcsány az igazság pillanatának eljöttéről szónokolt a szocialisták előtt. „Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen” – mondta. A miniszterelnöknek igaza lett, mert néhány hónappal később, 2006 szep­temberében az emberek szembesültek a valósággal, bár a trükkök százainak jó részét máig homály fedi.

Az elhíresült beszédben Gyurcsány a magát függetlennek nevező sajtóhoz való viszonyáról is értekezett: „Egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik, nem a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom. Tudom az első kettőt. És egyszerre kell megpróbálni előre vinni ezeket az ügyeket, fenntartani közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba.”

Maga és csapata kapcsán a kormányfő kijelentette, hogy nem tudják kiszámolni minden lépésüknek a következményét. „Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van, gyerekek” – szögezte le. Gyurcsány Ferenc maga és kormánya teljesítményét – joggal – nem értékelte sokra: „Az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. Képes nagyjából programot adni. Lehet, hogy van egy másik csapat, amelyik tud mást.

Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem.”

Gyurcsány látnoki képességeit is megcsillantotta, bár jóslatának második fele csak a karhatalom közreműködésével teljesült: „Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek.”

Az őszödi beszéde végén Gyurcsány sértődötten kijelentette, hogy semmilyen további játszmában nem hajlandó részt venni. „Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni, és elmagyarázzátok, hogy igen, de… Ahhoz én szerintem én nem köllök. Ahhoz más kell. És írok majd kib…szott jó könyveket a modern magyar baloldalról” – majd lezárásként elejtette a mára szállóigévé vált kérdését:

„Kell még valamit mondanom, Ildikó?”

HírTV – Magyar Nemzet

hirtv.hu/ahirtvhirei/felelevenitjuk-a-15-eve-elhangzott-oszodi-hazugsagbeszed-legerosebb-mondatait-2522270?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?