jan 13, 2021
5 Views
0 0

Fegyverraktárakat és hadállásokat támadott az izraeli légierő Szíriában, ami többtucatnyi ember halálát okozta

Written by

A szíriai kormányerők fegyverraktárait és hadállásait támadta az izraeli légierő szerdára virradóan Szíria keleti részén, és legkevesebb 57 ember halálát okozta – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű aktivistahálózat.

Az idén ez volt a második izraeli légitámadás Szíriában, és a halottak között a szíriai hadsereg 14 katonája és 43 olyan fegyveres van, aki Iránhoz kötődött – tette hozzá a szervezet, amelynek központja Angliában van, de aktivistái Szíria-szerte jelen vannak. További 37 katona, illetve fegyveres megsebesült.

Az Iránhoz kötődő fegyveresek között vannak olyanok, akik az iráni Forradalmi Gárda elitalakulat tagjai voltak, mások az Irán-barát libanoni Hezbollah mozgalomé, valamint olyanok, akik a Fátimida Brigádoké, amely szervezet afgán harcosokból áll. A légitámadás legalább 18 légicsapásból állt különböző célpontok ellen egészen Deir-ez-Zór várostól az iraki határig – írta az OSDH.

Az izraeli légitámadásról a Szana szíriai állami hírügynökség is beszámolt, de részleteket nem közölt, a veszteségekről sem számolt be.

Az izraeli hadsereg tavalyi éves jelentése szerint a légierő 2020-ban mintegy ötven szíriai célpontot támadott, a szíriai polgárháború 2011-es kezdete óta pedig több száz légitámadást hajtott végre az országban, mert veszélyeztetve látta Izraelt, különösen egyik legnagyobb ellenségétől, Irántól. Izrael azonban az egyes esetek után általában nem nyilatkozik, most sem tette.

A szerdai légitámadás áldozatszámának alapján két és fél év óta nem volt ilyen súlyos eset, akkor 55 szíriai katona és olyan iraki fegyveres halt meg, aki a damaszkuszi hatalmat támogatta, írja az MTI. 

alfahir.hu/2021/01/13/izrael_sziria_legitamadas

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?