márc 30, 2021
7 Views
0 0

Falus Ferenc: ez egy új világjárvány, nem az, ami tavaly Vuhanból jött

Written by

Falus Ferenc: ez egy új világjárvány, nem az, ami tavaly Vuhanból jött

“Nem aktuális nyitásról beszélni, a jelenlegi járványügyi adatok alapján az összes matematikus arra a következtetésre jutott, hogy a következő hat hétben nem érdemes a nyitásról beszélnünk. Ki kell bírnunk ez a következő hat hetet, ha nem akarjuk, hogy az elhunytak száma elérje az 50 ezer főt”- mondta Falus Ferenc.

Falus Ferenc, korábbi országos tisztifőorvos az ATV Startban kijelentette, hogy jelenleg nem érdemes nyitásról beszélni. “Nem aktuális nyitásról beszélni, a jelenlegi járványügyi adatok alapján az összes matematikus arra a következtetésre jutott, hogy a következő hat hétben nem érdemes a nyitásról beszélnünk. Ki kell bírnunk ez a következő hat hetet, ha nem akarjuk, hogy az elhunytak száma elérje az 50 ezer főt”- mondta a volt tisztifőorvos.

Felvetette, hogy a munkahelyeken csoportosan kellene oltani, hogy el lehessen kerülni az együttdolgozók megbetegedését. Ő azt látja, hogy amikor közlekedik a városban mindig dugó van, nem veszik komolyan az emberek.

„Szigorúbb intézkedésekre lenne szükség a járvány megfékezésére”

Az igazolványt védettségigazolványnak próbálják nevezni, Falus szerint ez megtévesztése saját magunknak, ez csak egy oltásról szól, nem arról, hogy védettek vagyunk. Egy amerikai kutatást említett, amelyet egészségügyi dolgozók körében végeztek, esetükben 90 százalék vált védetté. Szerinte az egészségügyi dolgozók újraoltását kellene szervezni.

Az egyéni különbségek nagyok, lehet, hogy valaki 3-6-12 hónapig védett, de lehet, hogy nem, ezt vizsgálni kellene. Falus Ferenc kijelentette, hogy ez egy új világjárvány, nincs köze ahhoz, ami tavaly Vuhanból jött. Ezt azzal indokolta, hogy másképp terjed, rengeteg fajta mutáns van az országban valószínűleg, aminek elosztásáról nem hoztak nyilvánosságra az adatokat egyenlőre. Rengeteg mutáns van, valószínűleg ezek mind jelen vannak az országban. Azt javasolta, hogy mindenki maradjon otthon húsvétkor.

atv.hu

Ajánlom

www.atv.hu/belfold/20210330-falus-ferenc-ez-egy-uj-vilagjarvany-nem-az-ami-tavaly-vuhanbol-jott

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?