máj 9, 2021
11 Views
0 0

F3: Hauger az 1., Tóth a 26. lett a barcelonai záró futamon

Written by

A pole pozícióból induló Dennis Hauger aratott győzelmet a Formula–3-as idénynyitó versenyhétvége főfutamán. A második helyen Jack Doohan, harmadikként Matteo Nannini látta meg a kockás zászlót Barcelonában. Tóth László a 26. pozícióban zárta az első forduló záró versenyét.

Dennis Hauger rajt-cél győzelmet aratott az utolsó futamon Barcelonában (Fotó: DPPI)


Hirdetés

A 2021-es idényre kissé átalakították a versenyhétvégék programját, s már nem kettő, hanem három futamot rendeznek fordulónként. A főfutam – amelyen a legtöbb pontot szerezhetik a versenyzők – rajtsorrendjét a pénteki időmérő határozza meg, és ennek megfelelően Dennis Hauger vághatott neki az élről a hétvége utolsó viadalának.

A norvég versenyző mellől Jack Doohan várhatta a piros lámpák kialvását, Tóth László ennek a futamnak is a 27. pozícióból vághatott neki. Hauger kicsit beragadt a rajtnál, az egyes kanyar felé ment pedig nagy volt a csata az első helyért. Haugernek azonban sikerült leküzdenie a kezdeti lendülethátrányt, s végül meg tudta tartani a vezetést. Mögé Victor Martins és Matteo Nannini zárkózott fel, Doohan két pozíciót bukott az első körben.

Az ausztrál versenyző később megkezdte a felzárkózást, s a féltávra már vissza is kapaszkodott a második helyre. Hauger azonban folyamatosan növelte az előnyét az élen, és ekkor már közel három másodperccel autózott Doohan előtt, aki bár próbált közelebb kerülni a norvég ellenfeléhez, csak minimálisan tudta csökkenteni a lemaradását.

Hauger végül magabiztosan szerezte meg F3-as pályafutása első győzelmét, amivel átvette a vezetést a bajnoki pontversenyben. A dobogóra Doohan és Nannini állhatott fel mellé, pontot szerzett még Martins, Clément Novalak, Frederik Vesti, Caio Collet, Logan Sargeant és Roman Stanek. Tóth a 26. helyen látta meg a kockás zászlót az első F3-as versenyhétvégéjének záró futamán.

Folytatás június 25–27-én a Formula–1-es Francia Nagydíj hétvégéjén!

www.nemzetisport.hu/egyeb_auto_motor/f3-hauger-az-1-toth-a-26-lett-a-barcelonai-zaro-futamon-2825361

Komment írása

Article Categories:
nemzetisport
banner

Vélemény, hozzászólás?