ápr 30, 2021
6 Views
0 0

Ezután testkamerával figyelik a szabálytalankodó gyalogosokat is

Written by

Immár nemcsak a bliccelő utasok és a zavarosban halászó orvhorgászok számíthatnak büntetésre, hanem a szabálytalankodó gyalogosok is. A BKK-ellenőrök, a MÁV-kalauzok és a halőrök után ugyanis civil ruhás rendőröket is felszerelnek testkamerával.

A járókelőnek álcázott rendőrökkel a tervek szerint májustól találkozhatunk a forgalomban – mondta el az ORFK baleset-megelőzési osztályának a vezetője a Közlekedésbiztonságnak. Berzai Zsolt szerint a cél ugyanaz, mint az autósok esetében, vagyis hogy 

senki ne azért tartsa be a közlekedési szabályokat, mert akkor éppen ott áll egy rendőr, és pont őt figyeli. 

Abban bíznak, hogy így sikerül megelőzni a munkatársaikat érő inzultusokat.

Az alezredes a szakportálnak elmondta, hogy túl sok a halálos és súlyos sérüléssel járó gyalogosbaleset, és sokszor éppen a gyalogos hibájából következik be a tragédia, ezért szabálykövetőbb magatartásra próbálják késztetni a jármű nélkül közlekedőket is. 

A piroson áthaladást 50 ezer forint közigazgatási bírsággal bünteti a hatályos jogszabály, amikor autóval, motorral vagy kerékpárral követi el valaki a szabálysértést. Ha viszont a gyalogos nem veszi figyelembe közlekedési lámpát, akkor emiatt 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Érdemes lesz tehát a villanyrendőrök jelzéseit is tekintetbe venni, különben pénztárcánk bánhatja figyelmetlenségünket.

index.hu/belfold/2021/04/30/testkamera-gyalogosok-civil-ruhas-rendorok-szabalytalansag-buntetes/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Belföld · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?