máj 1, 2021
8 Views
0 0

Ezek a fürdők nyitottak ki május 1-jén – újdonságok, fejlesztések

Written by

Elsősorban azt kell szem előtt tartaniuk most a fürdőzésre vágyóknak, hogy mielőtt elindulnak, tájékozódjanak – hol és miként fogadják a látogatókat. A második legfontosabb tudnivaló, hogy egyelőre csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a velük érkező 18 év alattiak léphetnek be a fürdőkbe vendégként – a védettségi okmány mellé személyit (vagy útlevelet) is elkérnek a szolgáltatók a felnőttektől.

A fiataloknak abban az esetben kell igazolniuk, hogy még nem töltötték be a 18-at, ha ez nem egyértelmű. Ők személyivel, diákigazolvánnyal, jogosítvánnyal tehetik ezt meg. Az igazolványok ellenőrzése miatt készülni kell arra, hogy a bejutás hosszadalmasabb lehet – olvasható a termalfurdo.hu összeállításában.

Figyelni egymásra és a higiéniára

A járványak még nincs vége, így azoknak is be kell tartaniuk a szabályokat, akik már legalább részben védettek.

A fürdőkben előírás, hogy

a nem egy háztartásba tartozóknak továbbra is tartani kell a 1,5 méretes távolságot.

(Azokon a területeken, ahol ez nem megoldható, szükség lehet maszkra is.) Ez nemcsak a bejáratnál, a büféknél, csúszdáknál való sorbanállásra, hanem a pihenőterületekre és a medencetérre is vonatkozik.

Fontos, hogy a medencébe lépés előtt alaposan zuhanyozzunk le, minden esetben használjuk a lábmosót és a medencéken kívül hordjunk papucsot. A gyakori, alapos kézfertőtlenítés is fontos. A fürdők ennek lehetőségét biztosítják.

Létszámkorlát ezúttal nincs, minden szolgáltatást beüzemelhetnek a fürdők. Működhetnek a kül- és beltéri medencék, szaunák, csúszdák és a medencék élményelemei is.

Budapesten és környékén a legnagyobb a kínálat

A portál egy részletes listát és egy térképet készített a kinyitott létesítményekről a honlapján.

Közleményükben felidézik: a budapesti gyógyfürdők közül május 1-jén 6 nyitotta meg a kapuit. A 4 műemlékfürdő – a Széchenyi, a Rudas, a Gellért és a Lukács fürdő – mellett a zuglói Paskálban és a 3. kerületi Csillaghegyi fürdőben várják az elmúlt hónapokban felhalmozódott stresszt kioldani kívánókat.

Ezen kívül megnyílt Ráckevén az Aqualand és Esztergomban a Szent István Strand is.

Fejlesztések és korlátozott nyitás

A kényszerpihenő alatt a mórahalmi fürdőben kialakítottak egy olyan csendes zónát, amelyben egy 40 fős, kifejezetten programok tartására tervezett szauna is található. Az új részleg külön belépővel látogatható.

Több fürdőről is elmondható, hogy a strandjaikat még nem nyitják meg. Ez a helyzet Bükfürdőn is, ahol a fedett fürdőegységek mellett a kiúszós medencéket és a kültéri gyógymedencéket használhatjuk.

A debreceni Aquaticumban a három nagy zóna közül egyelőre csak a Mediterrán Élményfürdőt nyitották meg. A termálfürdőbe és a strandra vágyóknak egylőre várniuk kell.

Kaposváron, a Virágfürdőben szintén a fokozatos nyitás mellett döntöttek, hiszen egyelőre csak a szaunavilág, a három különböző hőfokú gyógyvizes medence és a fedett 25 méteres medence használható. Későbbi időpontban nyit a fedett élményfürdő és az 50 méteres medence.

A legnépszerűbb fürdők közül többen is kinyitottak

A fent említetteken kívül május 1-től fogad vendégeket a világviszonylatban egyedülálló Hévízi Tófürdő, az ország legnagyobb fürdője, a hajdúszoboszlói Hungarospa is, a kimagaslóan magas ásványianyag-tartalommal rendelkező gyógyvizéről híres Igali Gyógyfürdő, vagy a Demjéni Termál Völgy.

Ha viszont valaki nyugodt elvonulásra vágyik, már olyan kisebb fürdőket is kipróbálhat, amelyek szabadtéri termálvizes medencéik és természetközeliségük miatt ideálisak a csendes feltöltődésre.

Arról, hogy a többi fürdő mikor nyit, itt található bővebb információ

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Életmód · Infostart.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?